Fotó

Így él egy francia közösségben az erdő mélyén Brigi

Helene (LN) és Michel 22 évvel ezelőtt úgy döntött, hogy Párizs melletti lakóhajójukat és a városi nyüzsgést hátrahagyva, leköltöznek vidékre. A képzőművész páros célja az volt, hogy több időt tölthessenek alkotással. Amit időközben létrehoztak, az életük talán egyik legfontosabb műve lett: Hameau de la Brousse, egy közösség, ahol ma egy magyar nő is él, távol a várostól.
LN es Michel. A Párizstól 450 kilométerre fekvő Hameau de la Brousse megálmodói büszkék arra, hogy sikerült egy olyan helyet létrehozniuk, ahová a világ minden pontjáról érkeznek emberek azért, hogy közösen alkossanak, dolgozzanak, vagy egyszerűen csak itt legyenek. Visszajáró vendégeik, akik azóta barátokká váltak, egy-két évente elnéznek hozzájuk, hogy itt kipihenjék a világ zaját.

 

Mikor megérkeztek, egy akkor már 20 éve nem működő gazdasági épület várta őket a hozzá tartozó teljesen vad erdőrészlettel. LN és Michel néhány barátjuk segítségével mindebből művészeti központot és egy önellátó gazdaságot hoztak létre.

 

A mintegy 25 hektárnyi területen a lovak, a folyó és néhány zöldségeskert mellett a lehető legváratlanabb pontokon bukkanhatunk különféle képzőművészeti alkotásokra. (Ez az installáció LN reakciójaként született arra, hogy kulturális egyesületüktől megvonták az anyagi támogatást.)

 

A kerek erdő közepén lévő 7 kőház és 2 faház egyikét bárki kibérelheti vagy ház körüli munkáért cserébe költözhet be.

 

Ez a faház másfél éve a francia Mikaël otthona.

 

Az eredetileg webdizájner fiú 4 éve döntött úgy, hogy felhagy a városi léttel, és fizikai munkáért cserébe nem pénzt, hanem lakást és ellátást kér. Az azóta számtalan hasonló helyen megforduló, magát mindenhol kívülállónak érző fiú itt találta meg azt a hangulatot, amit mindig is keresett. A városba hetente egyszer megy, amikor valamire végképp nagyon szüksége van.

 

A munkaidő 9-től 12:30-ig tart, illetve délután, egy szabadon választott időben még egy órát. Mikaël szabadidejét többnyire weboldalszerkesztéssel, illetve a Hameau de la Brousse által létrehozott összművészeti fesztivál (ZOU) szervezésével tölti.

 

A fát a környékbeli fatelepről ingyen kapják. Mivel Mikaël álma egy száz százalékban újrahasznosító gazdálkodás, ezért igyekszik mindent felhasználni. A forgácsot kiválóan lehet alkalmazni a száraz WC, illetve a komposzt lefedésére.

 

A másik faház lakója Brigi, aki Budapesten túl egy biztos életet cserélt le a teljes bizonytalanságra. Évekig tartó utazgatásait követően végül tavaly decemberben talált erre a helyre, ahol azóta is él.

 

A Mikaëlénél lényegesen egyszerűbb ház mindössze egyetlen helyiségből áll…

 

Így aztán a fürdőszoba és a konyha szerepét ugyanaz az asztalka tölti be.

 

A Trafó, majd később a Nemzeti Színház egykori marketingmenedzsere saját elmondása szerint most pontosan úgy él, ahogy azt megálmodta. Az alkotás és a természet iránt vonzódó Brigi számára a Hameau de la Brousse szellemisége jelenti a tökéletes életformát.

 

A jelenleg butoh táncos (japán kortárs táncműfaj – a szerk.) lány ideje nagy részében magát képzi, illetve órákat tart és fellép. Például ezen az erdei »színpadon«, ahol legutóbbi előadását a már említett ZOU fesztivál keretében mutatta be. A faházért cserébe elvégzendő munka gyakorlatilag bármi lehet, amire éppen szükség van: földhordás, gazolás, diótörés, fadarabolás vagy a lovak futtatójának tisztán tartása.

 

Mivel a legközelebbi nagyobb település 20 kilométerre van, ezért a felmerülő problémákat lehetőség szerint helyben kell megoldani. Kiváltképp ha az autóról van szó, ami nélkül szinte lehetetlen lenne itt élni. Az egyik kőházat egy éve bérlő Anaïs éppen azon igyekszik, hogy az erdei autóműhelyben olajat cseréljen.

 

Az itt lévő, összesen kilenc házból háromban kisgyerekes család él. Egy 25 hektáros “kert”-ben egészen biztosan nem fogja zavarni a zsivaj a szomszédokat.

 

A bártulajdonos Flo és körzeti orvos barátnője, India, eredetileg a lány munkahelyéhez közel eső házat keresett. A hirdetést az interneten látták, és a helybe azonnal beleszerettek. Ők több mint három éve csatlakoztak az erdőben élőkhöz.

 

A Hameau negyedévente házi szervezésű biobolttá alakul. LN háromhavonta egyszer nagy tételben rendel alapanyagokat egy nagykereskedésből, amire a környékbeliek leadhatják a rendelést. Ezt rendszerint egy közös vacsora követi, ahová mindenki egy saját készítésű fogással érkezik.

 

Előfordulnak átutazók is, akik legfeljebb néhány hetet töltenek itt. Az angol Tim, aki eredetileg egy manchesteri cirkusz adminisztratív feladatait látja el, és a Japánból érkezett Moako közül ma a lány feladata volt az ebédkészítés. A cukros, szójaszószos zöldségleves nem annyira rossz, mint amilyennek hangzik.

 

LN és Michel alkotóműhelye. A közel 100 nm-es padlástér zsúfolásig van az elmúlt több mint két évtized munkáival. A művész páros következő terve, hogy hátrahagyva az erdőt, elköltöznek a tenger mellé…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.