Fotó

A hidak szerelmese: a Duna 342 hídját fotózta a művész

Szinte észre sem vesszük, csak használjuk őket, ők pedig néma, méltóságteljes tartással eresztik át magukon az embert és járműveit. Gyukics Péter fotóművész másképp tekint a hidakra, zseniális mesterműveket lát, amelyek bonyolult szerkezeteik ellenére képesek illeszkedni a tájba; egyedi, részletgazdag építmények, amelyek nemcsak hasznosak, de vízről, levegőből, vagy akár a földről nézve is lélegzetelállítóak. A fotós "A Duna hídjai" című könyvéből mutatunk meg néhány képet.

A Dunát – a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig – összesen 342 híd szeli keresztül, amelyek között kettő egyformát találni nem lehet. Gyukics Péter fotóművész a Duna összes hídját felkereste, könyvében pedig képpel és szöveggel valamennyit bemutatja.

A Duna első hídja 1146-ban Németországban, Regensburgban épült, a Steinerne Brücke Duna-híd mind a mai napig áll, ma az UNESCO világörökség része

 

A bajai Türr István híd Bajánál biztosít kapcsolatot a Dunántúl és az Alföld között. A híd 1906–1908 között épült, ekkor ez volt az egyetlen vasúti híd Budapesttől délre.

 

Németország, Deggendorf, Maximiliansbrücke: a képen látható hidat 1999-ben építették, amit az 1920-ban épített régi híd helyére emeltek

 

Dunaföldvár, Beszédes József Duna-híd: a híd 1928–1930 között épült, de az 1944. november 14-én visszavonuló német csapatok felrobbantották, újjáépítését a háború után kezdték meg

 

Németország, Donaustauf, közúti Duna-híd

 

Ausztria, Bécs, a Dunai-csatorna freudenaui vasúti hídja

 

A román–bolgár határon, Giurgiu–Rusze között található az emeletes vasúti híd, amit korábban Barátság hídnak neveztek. A hidat 1952-ben kezdték építeni és 1954-re lett kész. A Vidin-Calafat közti híd megépüléséig egyetlenként kötötte össze a két oldalt.

 

Németország, Ingolstadt, Glacisbrücke közúti híd mindössze 164 méter hosszú, ám naponta több mint 50 000 jármű halad keresztül rajta. A hidat 1996-ban kezdték el építeni, és 1998-ra lett kész.

 

Az Erzsébet híd Észak- és Dél-Komáromot köti össze. 1892. szeptember 1-jén adták át, mostanában – a nemzetközi megállapodások értelmében – a híd Magyarország és Szlovákia osztatlan közös tulajdona.

 

Linz, Nibelungenbrücke: városi Duna-híd közúti és villamos közlekedéssel

 

Budapest, Margit híd (2016)

 

Németország, Regensburg, kerékpáros-gyalogos híd: a Rajna–Majna–Duna hajózócsatorna fölötti gyalogos és kerékpáros híd

 

Németország, Regensburg–Schwabelweiß, közúti Duna-híd

 

Németország, Reisensburg, közúti híd a Dunán

 

Németország, Tuttlingen, duzzasztóművel egybeépített városi Duna-híd

Aki többet szeretne megtudni a hidakról, látogasson el a FUGA-ba, Gyukics Péter előadására.

Még több híd az NLCafén!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.