nlc.hu
Fotó

Sikertörténet: autista fiatalok készítik a mennyei csokikat

A Kockacsoki egy olyan csokoládékészítő manufaktúra, ahol a finomságokat autista fiatalok gyártják. A vállalkozást Dénes Ákos álmodta meg, aki egy multinál mondott fel édes hóbortja miatt. Mindig is érdekelte a cukrászat, több iskolát is elvégzett, mielőtt belevágott a saját manufaktúrájába. Amellett, hogy csokoládét szeretett volna készíteni, fontos volt számára, hogy társadalmilag is jót tegyen. Így találta ki, hogy csokigyárában autista fiatalokkal fog együtt dolgozni – döntését sohasem bánta meg.
Jelenleg négy fiú segít Ákosnak a délelőtti műszakban, kettő közülük állandó dolgozója az édességgyárnak, ketten pedig a gyakornoki programon vesznek részt, két-két hónapon át.

 

Marci és Markó a két gyakornok. Beöltöztek, és türelmesen várják, hogy elkezdhessék a mai munkát.

 

„A manufaktúrában mindennek megvan a maga hőmérséklete. A csokoládénak 31 fokosnak kell lennie, mielőtt formába öntjük.”

 

„Szerencsém van ezekkel a fiúkkal, mert az autistáknál nagyon fontos az állandóság, biztos lehetek benne, hogy ők egy fél fokos eltérésnél már ugrásra készen állnak, hogy megoldják a helyzetet.”

 

„Egyik nap Tomi, a legrégebben itt dolgozó fiú a nyitott hűtőnél ácsorgott, nem értettem. Azt mondta észrevette, hogy egy fokkal hidegebb a hűtő a kelleténél, ezért kinyitotta az ajtaját, hogy beengedjen egy foknyi meleget. Sokszor én tanulok tőlük.”

 

Marcinak ma van az utolsó napja, kéthavi gyakornoki pozíciójától fog búcsúzni. Ő leginkább csomagolni szereti a már kész csokoládékat, és azt sem bánja, ha neki kell kitakarítania a műhelyt munka után.

 

Munka közben kemény rockzenét hallgatnak, ami inspirálja az amúgy is tettre kész munkaerőt.

 

Tomi a csokoládékészítés után a húrok közé csap. Imád zenélni, saját együttese van, ő énekel, és gitározik.

 

Markó, amikor éppen nem itt felel a csokoládék kiváló ízéért, a vadasparkban segít az állatok körül. „Imádom a lovakat, végigjártam Magyarország méneseit, és gyűjtöm a lovas albumokat.”

 

Viktor másik szakterülete az angol. Évek óta tanulja a nyelvet, egyedül, otthon. „Ha megtanultam úgy beszélni angolul, mint magyarul, akkor jöhet a következő nyelv.”

 

A fiúknak az összmunka is megy, de a legotthonosabban akkor mozognak, amikor egyedül kell megoldaniuk egy feladatot.

 

A tárgyakat ők könnyebben megjegyzik színükről, mint nevükről. Így vannak a sárga, a kék és a fehér nyelű szerszámok.

 

A nagy munka közben betoppan Barbi, szintén az „édes csapat” egyik lelkes munkaereje.

 

Barbi, mielőtt a nyalánkságokkal foglalkozna, egy bőrdíszművesnél dolgozik. Ezt a pénztárcát saját magának varrta nemrégiben.

 

Lassan vége a délelőttnek, elkészültek a mai finomságok. Marci utolsó gyakornoki napján kissé szomorú, sokat jelentett neki ez a munka.

 

Ám amikor Ákostól megkapja elismerő oklevelét, arcán a mosoly elárulja elégedettségét.

 

Munka után a fiúk nem kapkodják el a hazaindulást, mindannyiuk életében nagyon sokat jelent az itt töltött idő.

 

Az autistákból álló csapat egyre többször jelenik meg a hazai sajtóban, sőt külföldön is felfigyeltek már remek munkájukra. Ha kell, házhoz mennek, és csokoládékóstolót tartanak a megrendelőnek, ha kell, egyedi csomagolásokat gyártanak, és természetesen mindennap beöltözve készen állnak, hogy az édesszájúak igényeinek maximálisan eleget tegyenek.

Olvass még az autizmusról az NLCafén!

ajánlott videó


Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.