Fotó

Egy magyar iskola, ahol a tűzoltószertár a tornaterem

Már majdnem azt hittük, hogy egy kivételesen szerencsés helyzetben lévő iskolába tévedtünk. Első ránézésre annyira rendben volt minden. Aztán beszédbe elegyedtünk az igazgatónővel, és kiderült, hogy tévedünk. A diákok egy tűzoltószertárban tornáznak.
A Páhi Általános Iskola egyike a Kiskőrösi térség kisiskoláinak. Két épületben, két külön utcában folyik az oktatás. A valamivel több mint 110 tanuló fele itt is hátrányos helyzetű.

 

A hátrányos helyzet egyrészt azt jelenti, hogy a család jövedelme alacsony, másrészt azt is, hogy a szülők iskolai végzettsége nem több nyolc osztálynál.

 

Vetróné Nagy Szilvia az iskola igazgatója. Külön igazgatói szoba nincs, pontosabban van, csak az igazgatónő átengedte a helyettesének. Ő inkább a kollégákkal szeret egy szobában ülni.

 

 

A szünetben a tojásfestő verseny díjazása zajlik, a Diákönkormányzat szervezésében. Lehetett nevezni tojásfa-készítés, illetve locsolóverseny kategóriákban is.

 

 

A természetismeret órát ma a szabadban tartják. A téma az időjárás.

 

Projektmunka van, valaki hőmérsékletet mér, mások a szél irányát vizsgálják.

 

 

 

“A falusi gyerekek sokkal szabadabbak, természetközelibbek, mint azok, akik nagyvárosokban nevelkednek. Talán könnyebben is barátkoznak. Mivel nem kell őket félteni, önállóbbak, egyedül járnak iskolába, szakkörökre. A kis létszámú osztályoknak köszönhetően személyre szabottabb képzést kapnak, így semmiben nem maradnak le a városi diákokhoz képest. Legbüszkébbek arra vagyunk, hogy megállják a gyerekek a helyüket a továbbtanulás során” – mondja az igazgatónő.

 

A tanári testületben tíz úgynevezett “utazó tanár” dolgozik. A technikatanár vagy öt iskolában tanít, de szinte ugyanez igaz a kémiatanárra is. “Volt olyan idő, amikor a szaktanárok itt voltak mindennap – folytatja az igazgató. A mostani helyzet nem szerencsés senkinek. Előnye, hogy minden tantárgyat szakos kolléga tanít, de az iskolai életbe nehezebben vonódnak be.”

 

Ez az iskola meglepően jó állapotban van, pedig itt is gondot okoz minden felújítás. Hogyan szereznek forrást? “Nehezen, sokat kell lobbizni, és valóban nagyon kreatívnak és innovatívnak kell lenni” – válaszolja az igazgatónő a kérdésre. Arra, amikor kilyukadt a radiátor a tél közepén, kaptunk fedezetet, de tény, hogy kizárólag a legsürgősebb javításokra remélhetünk pénzt. A többihez szponzorokat keresünk, amúgy pedig spórolunk mindennel, amivel csak lehet.”

 

Az iskola állapotával kapcsolatban az igazgatónő szerint két nagy probléma van. Az egyik a mosdók siralmas állapota. 1972 óta nem voltak felújítva. Pedig – mivel az iskolában van a helyi könyvtár – ide jár az is, akinek a könyvtárban van dolga, legyen az gyerek vagy felnőtt. (A könyvtárnak nincs saját mosdója.)

 

 

 

A másik nehézséget a hiányzó tornaterem jelenti. Pontosabban nem hiányzik, csak épp a volt tűzoltószertárból lett kialakítva. Összesen 20 négyzetméter, a közepén ráadásul két oszlop áll… “Mellesleg” az udvaron van. Öltöző nincs, vetkőzni télen is az iskolában kell. Itt kell hetente 35 órát tartani, többek között húsz hetedikes diáknak.

 

Kicsengetnek, szünet van. A helyettes benéz a tanáriba, ahol ülünk, kellene valaki, aki vigyáz pár percre a gyerekekre. Az igazgatónő felpattan: “Bocsánat mondja , kevesen vagyunk, most mennem kell!”

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.