Fotó

Ez is Magyarország – teherbicikli hozza a biozöldséget, amit önkéntesek termelnek

Volt egyszer egy futárszolgálat, egy biciklisműhely és egy biofarm. Ők hárman már sok-sok éve működnek, ám külön-külön, egymásról mit sem sejtve. 2015 májusában azonban egy csapat lelkes fiatal egyesítette ezt a három vállalkozást, és létrehozta a Cargonomiát.

A Cargonomia egy teherbiciklis futárszolgálat, ami a fővárost és agglomerációját látja el finomabbnál finomabb biozöldségekkel, sőt most már olívaolajat és friss házikenyeret is lehet tőlük rendelni.

Márton az egyik ötletgazda, a háttérben pedig kollégái. Céljuk, hogy egy rentábilis üzletet hozzanak létre úgy, hogy közben fontos társadalmi igényeket szolgáljanak ki. Tulajdonképpen három dolgot fognak össze, egy biciklisműhelyt, ahol mindenki saját maga rakhatja össze a kerékpárját; a Kantaa teherbiciklis futárszolgálatot, ahol a futárok mellékállásban szállnak csak kerékpárra; és egy vidéki biokertet, ahonnan dobozokban a városba szállítják a zöldségeket.

 

De kezdjük Zsámbokon, ahol egészséges földön egészséges növények teremnek, ami később egészséges ételként kerül az asztalra. A cél egy önfenntartó farm létrehozása volt, a lehető legorganikusabb módon, kerülve mindent, ami nem természetes. Állati és növényi trágyát komposztálnak, saját lóval művelik a földet.

 

Csaba a kert egyik önkéntese, nemrégen kezdett itt dolgozni. “Itt végre fontos dolgokkal foglalkozhatok, minden, amit itt csinálok, jó ügyet szolgál, és ezáltal lelki békét teremt számomra.”

 

Kati és Katika is helyi önkéntesek, heti háromszor dolgoznak a farmon.

 

 

 

A kertészet fóliasátraiban palánták növekednek, nagy műgonddal felcímkézve és fajta szerint különválogatva.

 

Az üzenőfalon a napi és a heti teendők

 

Csaba, miközben a retkeket mossa, arról mesél, hogy ő eredetileg grafikus, ezért imádja a kert színeit. A gépen létrehozható színek közelükben sincsenek a természet alkotta skálának.

 

 

 

 

A biokert egyik része a helyi iskolásoknak van fenntartva, akik átjárnak a tanórák keretein belül, hogy megtanulják a földi munka csínját-bínját.

 

 

 

 

 

Sárival, a kertészet lovával barátkoznak

 

Szerdánként a kertészet önkéntesei dobozokba rakják a friss zöldségeket és felküldik őket a fővárosba.

 

Itt már a Cargonomia irodájában várakoznak a finomságok, immáron rendelés szerint szétválogatva.

 

Ma Dóri viszi ki a dobozokat a címekre, neki ez az első útja a teherbiciklis futárszolgálatnál. Dóri csakúgy, mint Csaba, Zsámbokon, főállásban grafikus. Most elkísérem első útjára.

 

 

 

 

 

És végül célba értek a zsámboki finomságok, hála Dórinak és a Cargonomiának.

További cikkek biogazdálkodásról az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.