nlc.hu
Fotó
“A házak legóból lennének és gyerekek építenék őket” – a magyar gyerekek ilyen világról álmodnak

“A házak legóból lennének és gyerekek építenék őket” – a magyar gyerekek ilyen világról álmodnak

Egy évben egyszer, gyereknapon minden családban megfordul kicsit a rendszer, és aznap a kicsik mondhatják meg, mit szeretnének, a szülők pedig igyekeznek a kedvükben járni. Én azonban arról kérdeztem az utcán szembe jövő apróságokat, hogy milyennek képzelik azt a világot, amit gyerekek uralnak. Miközben fantáziáltak, én fotóztam őket.
Anna a legfontosabbnak azt tartotta, hogy a felnőtteket nem hagyná elhízni, mindenkinek sportolnia kellene. Ezenkívül az autókból kiszerelné a dudát, és eltörölné a pénzt. “Egyszerűen csak bemennénk a boltba, és elvennénk azt, ami nekünk aznapra kellene.”

 

“Ha én uralkodnék, nem lenne hideg.”

 

Kiril legót vetetne szüleivel, még ma, sokat! “A lakóházak is legóból lennének, és a gyerekek építenék őket.”

 

Flóra és Boldizsár testvérek, de véleményük a gyerekuralomról teljesen más.

 

“Én reggel beülnék a tv elé fogmosás nélkül, pizsiben, és nem moccannék” – Boldizsár mindeközben lehajtott fejjel hallgatott.

 

“Én nem uralkodnék, nekem jó minden, ahogyan most van.”

 

Zétény, Soma és Áron viszont nagy örömmel vennék át a világuralmat. Fantáziájuk beindult, és le sem állt, amikor én elbúcsúztam tőlük, még akkor is hallottam hogy gondolatban épül a gyerekbirodalom.

 

“Arany várakban laknánk, aranyba mártott csirkét ennénk. Állatokkal lennénk körülvéve, skorpiókkal, kobrákkal, oroszlánokkal. A nők ezüst várakban lennének de lenne, aki börtönben. A felnőttek nem szemetelhetnének.”

 

Emese kérdésemre behunyta a szemét, és hosszasan elmélkedett.

 

Egy gyerekcsoport azonban meghozta az ihletét, és mesélni kezdett.

 

“Ovi helyett a Duna-parton halat fognék.”

 

Azután újra hosszas hallgatás következett, amit már nem követett több kívánság.

 

Vince egy dologban biztos: nagyon sok csokit enne, ha ő uralkodhatna. Minden gyerek sok csokit ehetne.

 

“Nem mennék iskolába, és pizsamában hintáznék éjjelig.”

 

Volt olyan is, aki egyáltalán nem szeretett volna erről nyilatkozni.

 

Merse figyelmesen végighallgatta a kérdésemet, majd mesélni kezdett.

 

“Mennénk az utcán és egyszer csak azt mondanám anyának, hogy vedd meg azt a boltot nekem. Aztán már az egész bolygót szeretném, ha az enyém lenne.”

 

Azután fogott egy lepkét nekem, elgondolkozott, és rájött, hogy nem lenne jó ha a gyerekek uralkodnának.

 

“Inkább az állatokra kellene hallgatnunk!”

 

És elment…

 

Marci is nagy állatvédőként nyilatkozott.

 

“Az emberek többet ölnek, mint az állatok. Ezen biztosan változtatnék. Az állatok csak olyankor ölnek amikor éhesek, de a felnőttek ehetnének mást is.”

 

Hangának tetszett az ötlet. “Hmm, ha mi uralkodnánk, biztosan lehetne a suliba kutyát vinni, velük sokkal jobban tudnánk tanulni.”

 

“És annyi fagyit ehetnénk, amennyit csak szeretnénk” – mondja ezt fagyievés közben. Majd miután elmentem, még hallottam hogy mondja anyukájának, hogy nem bírja már megenni a fagyit.

 

Szintén egy fagyizós gyerekcsapathoz értem. Károly azonnal feltette a kezét, ő lenne a király. “A házak cukorból lennének, és a Star Warsnak még 21 része lenne.”

 

“Sokat fagyiznék, és minden gyerek kapna tabletet, és azon játszana.”

 

Lulu bizalmatlanul szemlélt engem, ki ez a néni, aki ilyen butaságokat kérdez, gondolhatja magában. Én azonban nem tágítottam, és türelmesen vártam, hátha újra és újra megfogalmazva a kérdésemet, egyszer csak kiderül, hogy ő is szívesen változtatna valamin.

 

És végül igazam lett, Lulu is előállt a nagy tervvel: “…na jó, egy cicát elfogadnék.”

 

Végül de nem utolsó sorban Nórit faggattam. Cicát neki már nem kell kívánnia, hiszen éppen az ölében ül az egyik, de biztosan akad egy két jópofa ötlet a tarsolyában.

 

De jaj, hogyan fog így gondolkozni, cica nélkül.

 

Elszaladt, és pár perc elteltével ismét meghozta a macskát én pedig ismét feltettem neki a kérdésemet, hátha ezúttal kifundál valamit.

 

“Én anyuka lennék és bepelusoznám az összes kisbabát.” Ezzel a szerény kívánsággal búcsúzik Nóri.

Ha érdekel a gyerekek véleménye, olvasd el további cikkeinket is:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.