Erzsike kérésére nem árulhatom el, hogy merrefelé lakik, de az nem titok, hogy távol a város zajától, egy hegy oldalában, sűrű erdő közepén, saját kezűleg tákolt vityillójában. A közmű errefelé nem ismert fogalom.
Én magam is gyalog mentem fel hozzá, mert az autó egy idő után feladta a szolgálatot. Mikor felértem végre, Erzsike a kert végéből sietett felém.
Mosolyogva fogadott, bár nem várt vendége voltam, nem szóltam előre a fotózásról. Kicsit meglepődött, hogy miért szeretném én őt bemutatni, hiszen mindaz, ahogyan ő él, számára a legtermészetesebb dolog. Én azonban hamar meggyőztem, hogy az ő példája sokak számára fontos útmutató lehet.
Hamar bele is kezdett édenkertjének bemutatásába, a virágaival kezdte, amelyekre a legbüszkébb. Az orgonáit tavasszal mindig lemetszi, és akkor pár év múlva gyönyörű, gömb formájú lesz a bokor. A lemetszett ágakból pedig kerítését építgeti, hogy a vadak ne tudjanak betörni hozzá. Erzsike mindent felhasznál valamire, nála semmi sem felesleges.
Háttérben a kis ház, ahol lakik, saját kezűleg építette, azt mondta, az volt a cél, hogy ne legyen hivalkodó, így nem fognak betörni hozzá. Sosem fél itt fent a hegyen, béke van és csönd. Egyébként van egy rendes lakása is lent a városban, de oda csak akkor megy le, ha nagyon muszáj, és a városban is csak hivatalos teendőit intézi.
Reggeltől sötétedésig dolgozik a kertben, ez még jelenlétemben sem volt másképpen. Miközben mesélt, kannát ragadott, hogy elültesse a maradék palántákat. Palántáit saját magból csíráztatva neveli, így biztos lehet benne, hogy jó minőségű lesz a végeredmény. Éppen a paradicsomültetvény felé tartunk. A zöldségeket, miután megértek a betakarításra, befőzi és elteszi magának télire. Gyerekeinek is ad belőle, bár ők messze laknak tőle, csak ritkán találkoznak.
Ültetés közben figyeltem a mozdulatait, felér egy középhaladó edzéssel. Én többször elszédültem, míg próbáltam őt lekövetni, Erzsikének ezek a mozdulatok viszont meg se kottyannak.
Kis kapálással kezdődik az edzés.
Ültetés és nyomkodás…
Rövid felegyenesedés és egy kis karizomgyakorlat, színültig telt kannával… Miközben vizet mer, kutyájának többször egymás után elmondja, hogy szereti.
Locsolás…
És ismét ültetés… és ez így ment egészen addig, míg a maradék nyolc palánta a helyére nem került. Kertjében a paradicsomon kívül saláták, borsó, tök, rengeteg gyümölcsfa, eper és minden, mi szem-szájnak ingere.
A fülledt hőségben én teljesen kimerültem, Erzsike viszont diktálja a tempót, megyünk a nyuszikhoz, akiket etetni és itatni kell.
Útközben egy távoli kis házra mutat. “Tudja, ki élt abban a házban?”
“Hamvas Béla. Jó ember volt, fiatal lány voltam, sokszor megállt a kerítésünk előtt és elbeszélgettünk.”
Na de hagyjuk a múltat, a nyuszikák már várják szerető gazdájukat. Saját kezűleg ültetett lucernával eteti őket, de mondanom sem kell, hogy a nyuszik lakhelyét is ő maga készítette. “Imádok a kis állatokkal beszélgetni, mondom nekik, hogy szeretem őket, ez nagyon fontos.”
Ezt a nyuszit kinéztem magamnak, két hónap nevelgetés után az enyém is lehet, amikor ivarérett lesz. Erzsikét óvatosan arról kérdeztem, hogy mellesleg azon kívül, hogy szeretgeti a nyuszikat, mit csinál velük. “Amelyik nőstényt nagyon megkedvelem, anyának nevelem, a többieket elajándékozom vagy megeszem.”
A nyuszik után a kutyák főztjét kell ellenőrizni, a lábasban jókora húsdarab rotyog.
A lábasból mintha Aladdin szabadult volna ki, közeleg a vihar.
Erzsike konstatálva a vihar közeledtét, még gyorsan elültet két palántát, nehogy elfonnyadjanak.
A vihar elől hiába szaladtunk be a házba, hamar el is vonult. Mi azonban megérdemlünk egy jó kávét. “Nincsenek rossz szokásaim, nem cigarettázom, nem iszom, de a kávéról nem tudok lemondani.”
Amíg kávézunk, Erzsike sokat mesél. “Múltkor voltam egy egészségügyi kivizsgáláson, a papíromra végül azt írták, egészségügyi állapota normális. A szomszéd széken ülő nálam jóval fiatalabb asszony azt mondta, hogy ilyen nincsen, ilyeneket nem szoktak írni.” Erzsike sosem beteg, élteti a kertje, a kis állatai és a természet ereje.
Miközben beszélgettünk, nem tudtam nem észrevenni az orrom előtt lévő hirdetést. 80-as öregúr keres élettársat… Erzsikét óvatosan megkérdezem, hogy ez miért van pont itt nyitva.
“Én nagyon szeretek egyedül élni, 30 éve vagyok itt, de azért jó lenne, ha valaki segítene a munkában.”
“Jó lenne valakivel együtt szeretni az életet!”
Miután megittuk a kávét, Erzsikét várták a délután további teendői. Nem akartam tovább zavarni ezt a dolgos asszonyt, elbúcsúztam. “Várj egy pillanatot, megmutatom a biciklimet, ezzel indulok le a városba, ha a teendőim oda szólítanak.”
Elbúcsúzunk egymástól, hosszan integet nekem.
Úton az autóm felé, vissza a “civilizációba” azon gondolkodtam, hogy ha az orvosok gyógyszerek helyett kiskertet és állatokat írnának fel a vényre, sokkal több ilyen csodalény lehetne, mint Erzsike. Távol a város zajától az NLCafén:
- Menekülés a városból, vissza a természethez – 3 magyar család, 3 történet
- “Annak örülök, ha fetrengek a szénában és málnát eszegetek” – egy magyar ökofalu élete képekben
- “Csak akkor ölök, ha farkaséhes vagyok” – így él elszigetelten Kristóf, a “Vadember”