Fotó

A tájfutás egykori hősnője, Monspart Sarolta, múltról és jelenről

Aki fut, aki nem, Monspart Sarolta nevét biztosan hallotta már. Sarolta egykoron tájfutó világbajnok volt, tizennégyszeres magyar bajnok és hatszoros magyar bajnok sífutásban. Ő volt az első nő Európában, aki három órán belül futotta le a maratont.

 

Sarolta futásra született, fiatalon azt gondolta, hogy örökké futni fog, és semmi más nem érdekli majd. Nem akart szerelmet, nem tervezett családot, ám a sors közbeszólt. 1978-ban egy fertőzött kullancs csípése következtében lebénult az egyik lába. A kórházban hetekig nem volt magánál, az orvos kérte szüleit, hogy hívjanak hozzá papot, nincs sok hátra. A halál azonban alulmaradt a futóval szemben. Ezt a versenyt még megnyerte.

A tájfutás egykori hősnője, Monspart Sarolta, múltról és jelenről

A bajnoknővel a Városmajorban találkoztam, a reggeli órákban ő mindig kutyáját futtatja. A harmadik mondata után már nagyokat nevettem, Sarolta ugyanis nagyon jókedvű és életvidám, pedig minden oka meglenne a keserűségre. “Egy sánta öregasszony vagyok, néha egy-egy könnyet ki is csurgatok, de kár keseregni, abba tényleg bele lehet halni.”

A tájfutás egykori hősnője, Monspart Sarolta, múltról és jelenről

Derek, a keverék kutyus megdolgoztatja gazdáját, aki lelkiismeretesen szedegeti össze a kutyapiszkot utána.

A tájfutás egykori hősnője, Monspart Sarolta, múltról és jelenről

Sétáltatás közben megcsörren a telefon, az unokák reklamálják a nagymamát. Sarolta örül a hívásnak, nyáron igyekszik minél több időt eltölteni fia gyermekeivel, az év többi hónapjában ugyanis nagyon elfoglalt. Az unokázás és a séta között még hazamentünk, hogy kicsit beszélgessünk múltról, jelenről.

A tájfutás egykori hősnője, Monspart Sarolta, múltról és jelenről

Derek jóval előbb ér fel, mint sántikáló gazdája, de hűségesen várja őt a lépcsőház fordulóiban.

A tájfutás egykori hősnője, Monspart Sarolta, múltról és jelenről

Otthon azonnal gép elé ülünk, kicsit belenézünk a múltba, de a jelenről is van képi dokumentáció bőven.

A tájfutás egykori hősnője, Monspart Sarolta, múltról és jelenről

Dániában egy éjszakai tájfutó versenyen eltörte a kezét, de amint a képen is láthatjuk, ez nem riasztotta vissza a további versenyzéstől.

A tájfutás egykori hősnője, Monspart Sarolta, múltról és jelenről

Ez egy sífutó bajnokságon készült.

A tájfutás egykori hősnője, Monspart Sarolta, múltról és jelenről

Ezen a képen pedig már a kullancscsípés utáni “lábadozás” látható. Hónapokig tanult járni, kitartóan, hátha egyszer majd ismét futhat. És bár később hosszú kitartó munka után képes volt újra futni, de ez már nem versenytempó volt. “Régen az első helyért harcoltam, ezután az utolsóért.”

A tájfutás egykori hősnője, Monspart Sarolta, múltról és jelenről

Miközben a múltat idézzük fel képekben, sokat mesél arról is, hogyan alakult az élete a csípés után.
Hetente háromszor gyaloglóedzéseket tart nyugdíjasoknak, ezt nagyon szereti. “Mindenhez humor kell, legfőképpen a mai nyugdíjasokhoz. Sokszor borúsan jönnek az edzésre, fekete ruhában, de én biztatom és dicsérgetem őket. Az a célom, hogy hazafelé már mosolyogjanak.”

A tájfutás egykori hősnője, Monspart Sarolta, múltról és jelenről

A heti három gyalogos edzés mellett több klubnak a tagja, előadásokat tart egészségről, sportról, boldogságról. Előadásai alatt sem hagyja az ajtókon kívül a testmozgást, mindig beiktat néhány frissítő feladatot.

A tájfutás egykori hősnője, Monspart Sarolta, múltról és jelenről
A tájfutás egykori hősnője, Monspart Sarolta, múltról és jelenről

Az egykori bajnok nem bírja jól a tétlenséget, nem véletlen, hogy idősebb korára is még ilyen aktív életet él. “Ha nincs semmi dolgom, kiborulok. Olyankor kivonulnék a világ végére, és lógatnám a lábam.” Az egyik legnagyobb kihívás jelenleg az életében a DK. Nem hittem a fülemnek, mikor meghallottam, mit takar a rövidítés. “A DK Dagadt Köcsögök klubja, nem viccelek.” Túlsúlyos embereknek tart edzéseket, állít össze edzésterveket, és segít nekik fogyni. Vannak olyanok is Sarolta gondozásában, akik mára annyit fogytak, hogy még a maratonon is elindulnak majd. “Nem kis feladat ez, de a humor mindenen átsegíti az embert.”

A tájfutás egykori hősnője, Monspart Sarolta, múltról és jelenről

Lassan indulnunk kell az unokákhoz, az előszoba felé még megcsodálom érmeit…

A tájfutás egykori hősnője, Monspart Sarolta, múltról és jelenről

…és bohócgyűjteményét.

A tájfutás egykori hősnője, Monspart Sarolta, múltról és jelenről

Sarolta férje, Péter visz minket át Hűvösvölgybe, nem mintha Sarolta nem lenne képes vezetni.

A tájfutás egykori hősnője, Monspart Sarolta, múltról és jelenről

Péter örömmel segít mindenben feleségének.

A tájfutás egykori hősnője, Monspart Sarolta, múltról és jelenről

Kamilla már nagyon várta a nagyit, mikor meglátta, azonnal kidobta a cumiját a kertbe.

A tájfutás egykori hősnője, Monspart Sarolta, múltról és jelenről

Sarolta mintha csak a rajtál állna, ha az unokákról van szó. Autógurigatás a földön, viráglocsolás a kertben, bogárkatanulmányozás, semmi sem áll ilyenkor útjában a lelkes ám nehezen mozgó nagymamának.

A tájfutás egykori hősnője, Monspart Sarolta, múltról és jelenről

Ahogyan régen nem ismert lehetetlent a futásban, most nagymamaként éli át mindezt, és már nem cserélné el az életét egy másikra.

Olimpia 2016 az NLCafén!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.