Marco Grob: Steve Jobs
Marco Grob svájci fotós a Time, a New York Magazine, a GQ és a Vogue állandó fotósa, és ő az, aki 2010-ben Kaliforniában az utolsó Steve Jobs-portrét elkészíthette. A fotózás 3 percig és 18 másodpercig tartott, a Time címlapjára szánt kép a sorozat második felvétele volt, ami 45 másodperccel azután készült, hogy Steve Jobs belépett a terembe. A villámgyors, személytelen fotózást videón is rögzítették.
Annie Leibovitz: Meryl Steep
Amikor Annie Leibovitzot megbízták, hogy készítsen egy sorozatot a Rolling Stone magazin számára Meryl Streepről, a színésznő már egy ünnepelt szár volt, akit nagyon zavart, hogy állandóan reflektorfényben kell élnie. Az első fotózást ezzel a lendülettel le is mondta, a másodikon viszont valami olyan született, amit korábban nem nagyon látott a sztárvilág: Meryl Streep hófehérre mázolt Minnie-arccal lépett a kamera elé, és valami olyat mutatott, ami szembement azzal, amit akkor a világ legnagyobb színésznőitől elvártak. Hibátlan smink, frizura és ruha helyett gyűrött ingben a bőrét nyújtogatja. A fotót később a címlapra úgy vágták meg, hogy ne lehessen pontosan kivenni, ki az, aki Meryl arcához ér. (Ez egy másik finoman becsomagolt üzenet arról, ahogy a színésznőt szétszedik azokkal az elvárásokkal, amelyeknek meg kell felelnie.) A portré nemcsak a színésznő különcségét reflektálja, de tükröt is mutat a médiának.
Brian Duffy: David Bowie
Brian Duffy David Bowie-ról készített portréját a 20. század legmeghatározóbb képkockájaként tartja számon a szakma, de ez a kép az, ami Bowie neve hallatán sokaknak elsőre beugrik. Duffyt a zenész menedzsere választotta, feladata pedig nem volt más, mint elkészíteni az Aladdin Sane című album borítóját. A menedzser egy ikonikus fotóról, pontosabban egy olyan művészeti alkotásról álmodott, ami a zenész védjegyévé válhat. Amit csak kevesen tudnak, hogy a Bowie arcára sminkelt kék-piros villám ötletét egy, a stúdió konyhájában található rizsfőző berendezés logója adta. Amikor a sminkes elkezdte felrajzolni a villámot, Duffy közbelépett: “Ne, b.zmeg, ne úgy, hanem így!” – és szó szerint rárajzolta a villámot Bowie arcára, majd utasította a sminkest, hogy színezze ki. A teljes smink egy órán keresztül készült, a piros színt pedig rúzzsal készítették el.
Bert Stern: Twiggy
1966-ot írtak, amikor a modell, színész, énekes Twiggy az év arca lett. Ő lett minden mondellügynökség és megrendelő álma, akivel mindent el lehetett adni. A divatszakértők zöme szuperlatívuszokban írt róla, egy termékké, egy entitássá nőtte ki magát: volt saját magazinja, divatmárkája, kozmetikai termékei, társasjátéka – amit a londoni székhelyű Twiggy Enterprises irányított. E mögé a tökéletes kép mögé próbált bejutni kamerájával Bert Stern fotós, amikor az amerikai és francia Vogue számára készített divatanyagot Twiggyről. A fotózás eredménye egy meglepő és szokatlan sorozat lett, amelyben a fiatal sztár megmutatta törékeny, sebezhető, elveszett és emberi arcát, amit a fekete-fehér színvilág csak tovább erősített.
Greg Gorman: Leonardo DiCaprio
“Leo egyike volt azoknak az embereknek, akik a létező legkényelmesebben érezték magukat a bőrükben – nyilatkozta Greg Gorman fotós a fiatal Leonardo DiCaprióról. – Az ilyen fotóalany teljesen nyitott, megközelíthető, és benne van a hajlandóság, hogy belecsapjon a dolgok közepébe! Aki végignézi az egész sorozatot, láthatja, mennyi arca van. Leo mindig is fiatalnak nézett ki, amikor ezt a sorozatot lőttem róla, 18-19 éves lehetett.”
Martin Schoeller: Jack Nicholson
Minden fotós tudja, Jack Nicholson soha senkit nem enged be a házába, Martin Schoeller fotóssal azonban kivételt tett. A fotóst és stábját már két órán át várakoztatta, amikor végre megjelent – és piros bohócorrot viselt. A fotós sokkot kapott, de megcsinálta a bohócorros képeket, a fotózás végén pedig elkészült az egyik létező legtökéletesebb Jack Nicholson-portré, ami emóciók és arckifejezések nélkül, kegyetlenül közelről mutatja meg a színészt.
Steven Meisel: Madonna
Bár az énekesnőről tonnaszámra készültek a jobbnál jobb fotók, Steven Meisel pikáns portréja az egyik legismertebb. A fotó még 1997-ben készült, abban az évben, amikor kiadták a Madonnával az ágyban című dokumentumfilmet, amihez a fotókat Meisel készítette. Madonna a fotóst már korábbról ismerte, ő készítette az 1984-es Like a virgin című albumának borítóképét.
Anton Corbijn: Luciano Pavarotti
Anton Corbijn fekete-fehér, melankolikus, ragyogást nem ismerő, olykor nyersnek tűnő képei időtlenek. Néhány fotója – ahogy híres Luciano Pavarotti portréja is –, szándékosan elmosódott, a fotós ugyanis azt vallja, hogy az élesség túlbecsült, egy olyan eszköz, ami megakadályozza a fotóst abban, hogy kis záridővel dolgozzon – pedig az életlenség mozgást ad a képnek.
Douglas Kirkland: Audrey Hepburn
Audrey Hepburn már majdnem 40 volt, amikor először találkozott azzal a fiatal magazinfotóssal, aki az ágyában fotózhatta Marilyn Monroe-t a Life-nak. 1966-ot írtak ekkor, Douglas Kirkland fotóst pedig felkérték, hogy készítsen sorozatot Audrey Hepburnről a Hogyan kell egymilliót lopni? című filmjéhez. Kirkland ekkor még nem tudta, hogy 60 éves karrierjének egyik legkedvesebb portréját készíti majd el. A fotón a színésznő úgy vigyorog, mint egy kislányos nagyasszony, aki épp most tudta meg a világ legnagyobb titkát.
Nézegess még több fotót hírességekről az NLCafén!
- A mozivászon legnagyobb szívtiprói régen és ma
- A mozi legszebb színésznői régen és ma
- Audrey Hepburn: ritkán látott fotók a szeretet nagykövetéről