Blanka és Szilvi
Hogyan született meg bennetek az elhatározás, hogy léptek?
Szilvi: Mindketten éltünk már hosszabb-rövidebb ideig külföldön, és mindketten tiszta szívből utáljuk a hideget. Budapesten alapvetően semmi problémánk nem volt, leszámítva, hogy az utóbbi években egyre rosszabb a közhangulat, az emberek idegesek és marják egymást. Azt gondoltuk, meg kellene nézni, hogy ez mindenhol így van-e, vagy csak Magyarországon mennek rossz irányba a dolgok. Az első terv az volt, hogy mint időjárásmenekültek, hat hónapra utazunk ki télen, de az első napon egyértelmű lett, ez hosszabb lesz. Túl sokat előzetesen nem agyaltunk a dolgokon, nézelődtünk kicsit az interneten lakásügyben, de mivel senkitől semmilyen választ nem kaptunk, foglaltunk egy apartmant egy hétre az Airbnb-n, és úgy gondoltuk, majd kint körülnézünk tüzetesebben.
Blanka: Én Angliában éltem két és fél évet, ami nagyon jó volt új tapasztalatnak. Óriási magabiztossággal és pozitív hozzáállással tértem haza, ami nagyon imponált az embereknek, de rá kellett jönnöm, nagyon kevesen vagyunk ilyenek. Másfél évet töltöttem otthon, amikorra elegem lett az negatív miliőből. Pár napon belül vettük meg a repülőjegyeket magunknak – és a kutyánknak.
Miért pont a Kanári-szigetek?
Szilvi: Néhány évvel ezelőtt én már nyaraltam Tenerifén és Gran Canarián is, de mindenképpen Las Palmas lett az óriási szerelem, mert nagyon tetszett ez a pörgős nagyváros, a gyönyörű tengerpart és a strand. Nem elhanyagolható tény, hogy a Kanári-szigetek Spanyolországhoz tartozik, így az Európai Unió része.
Blanka: Nekem mindegy volt, csak menjünk külföldre, hittem a Szilvinek, hogy jó helyre megyünk, olvasgattam róla, de sosem képzeltem, hogy ez a hely ennyire lélegzetelállító. A mai napig is csak ámulok és bámulok, mikor egy-egy új helyet felfedezünk. A legutóbbi ilyen a Guayadeque-ben található barlangétteremek voltak.
A nulláról kezdtétek az új életet?
Szilvi: Teljesen! Összesen egy hétre volt szállásunk. A terv az volt, hogy egy ideig a megtakarításainkból és az én otthoni vállalkozásomból élünk, de azt nem is mertük gondolni, hogy a sziget ennyire tárt karokkal fogad, és ennyi új lehetőséget ajánl. Azóta is nehezen hisszük, hogy az első pillanattól kezdve mennyi szerencse ért itt minket. Alapvetően nem hiszek az ilyen dolgokban, de be kell látnom, ez a sziget azt akarta, hogy mi itt éljünk. Éjfélkor érkeztünk, másnap reggel 10-kor pedig már az ablakunk alatt álldogált egy magyar lány, akivel előzetesen néhány szót váltottunk a kanári-szigeteki magyarok Facebook-csoportban. Elvitt minket egy csomó hasznos helyre. Kriszti és párja Csabi az első perctől kezdve a legjobb barátaink, szomszédaink, akik rengeteget segítettek az indulásnál, leginkább abban, hogy mi itt jól érezzük magunkat.
Aztán elkezdtünk mászkálni a környéken, és teljesen véletlenül összetalálkoztunk egy kissé őrült ingatlanügynökkel, akivel három napon belül találtunk egy lakást. A következő napon pedig már egy belga hölggyel arról beszélgettünk, hogy micsoda lehetőségek vannak itt az Airbnb-n, és kellene ezzel kezdenünk valamit. Egy hónap múlva kivettük a felettünk lévő lakást, amit kicsit rendbe hoztunk, és elkezdtük kiadni turistáknak. Ebből lett aztán a Karika Casas. A biznisz csínját-bínját nagyjából menet közben próbáltuk megtanulni, azóta pedig már egészen sok lakást “futtatunk”, egyéni vállalkozók lettünk, és a lakástulajdonosok már minket keresnek meg azzal, hogy segítsünk nekik.
Milyen most az életetek a hátrahagyotthoz képest?
Szilvi: Egyszerű és boldog. Persze itt is ugyanolyan problémák adódnak, mint bármilyen más üzletben vagy munkahelyen, de közben itt mindenki kedves. Egészen könnyen hozzá tudtuk magunkat szoktatni a sokkal lassúbb élethez és az állandó csacsogáshoz. Itt a környékünkön egy egyperces táv szinte mindig legalább tízperces, mert mindenki állandóan beszélget. Az a tény nem nagyon érdekli az ittenieket, hogy nem beszéled a nyelvet, a lényeg, hogy ők elmondhassák, amit akarnak. Az egyetlen negatívum, amihez még mindig nehéz hozzászoknom, az az iszonyatos hangzavar. Itt az emberek kiabálnak, csapkodják az ajtót, bőgetik a motort és bömböltetik a reggaetont. A babakocsis kisgyerekek is minden felvonuláson és fesztiválon ott vannak, ha lehet, akkor a hangfalak mellett.
Blanka: Az életünk teljesen megváltozott. Én otthon egy bankban dolgoztam 12-13 órákat naponta, aminek a szépsége az volt, hogy megtanultam egy új szakmát, de közben gyakorlatilag megette az életemet. Csak keltem, dolgoztam, feküdtem. Aztán megismertem Sziszit, és új értelmet nyert az életem: 12 óra helyett 6 óra munka és sok-sok boldogság következett. Volt egy cuki lakásom a Csángó utcában, amit kiadtunk, és ez szépen fedezte a hitelét, de aztán fél év múlva úgy döntöttünk, hogy végleg eladjuk a lakásainkat, és el sem tudom mondani, milyen fantasztikus érzés volt először szabad embernek lenni. No hitel!
Elkezdtünk spanyolul is tanulni, Sziszi otthon, én a helyi iskolában, ahol az osztálytársaimmal – akik 18 különböző országból jöttek – együtt tanuljuk a spanyol nyelvet. Van már koreai és brazil barátnőm, görög jó barátom és kanáriai barátnőm, akivel pontosan annyit pletykálunk, mint a régiekkel otthon. Amiben akaratomon kívül változtam, hogy megtanultam elfogadni magamat. Harmincöt éves koromhoz képest egészen ősz hajamat otthon mindig szégyelltem, ezért több mint 16 évig festettem. Itt elengedtem, büszkén vállalom a saját hajszínemet, és még egy spanyoltól sem kaptam azt, hogy hát ez nem éppen fiatalos. Sőt mivel itt előszeretettel használják a Hola guapa, mi amor, princessa kifejezéseket, könnyen el is tudod hinni magadról, hogy igenis szép vagy és belevaló.
Több lett az az idő is, amit magamra és magunkra tudok fordítani. Elmentünk főzőtanfolyamra, a klíma miatt itt rengeteg friss gyümölcs, zöldség, hal és hús elérhető, és mivel olcsó a nyersanyag, finomakat főzünk. Megismerkedtem a koreai, kínai, japán, spanyol, kolumbiai konyhával, így már nemcsak gulyáslevest eszünk, hanem japchét, ropa vijeat-t és arepas-t is. Reggelente lejárunk úszni, nyáron a snorkellezés elengedhetetlen. Olyan élővilága van az Atlanti-óceánnak, hogy csak azért jövök ki a vízből, mert fázom két óra nézelődés után. Elkezdtem festeni, a bútorösszerakás mellett számomra ez a legjobb stresszoldó. Ja, és tíz hónapig papucsban járunk.
Mit tesz a magyar ember lelkével a Kanári-szigetek?
Szilvi: Belassulást, nyugalmat, perspektívát hoz. Kiállok a teraszra, kinézek a tengerre, és iszonyú picinek érzem magamat és a semmi kis problémáimat. Ezen kívül látjuk a vendégeinket, hogy általában az első két napjuk simán csak az akklimatizálódással telik, annyira más itt az élet ritmusa. Ha bemész az élelmiszerboltba, akkor nem az a cél, hogy minél hamarabb kijuss, hanem az, hogy minél kedvesebben töltsd el az ott töltött időt. Itt az emberek a fiestának és a siestának élnek. Ünneplés és pihenés. Ha egy nemzeti ünnep – amiből hála a sok-sok szent szűznek, rengeteg van – keddre esik, akkor a hétfőt is kinevezik munkaszüneti napnak, és eszükbe sincs ezt szombaton ledolgozni. A munka itt egy olyan dolog, amit egy felvonulás és egy kis pihengetés közben ímmel-ámmal csinálnak, nem ez az életcél. Persze ennek az árnyoldalát is látjuk: a fiatalok egészen nagy számban vándorolnak el innen, mert itt nincs lehetőség a kitörésre. Éppen múlt héten költözött Svédországba a legjobb kanári barátnőnk.
Mi a legjobb a szigetben?
Szilvi: Imádom, hogy egy egyórás autóúton belül négy különböző földrészt, négy különböző éghajlatot lát az ember. Igazi Las Palmas-i lokálpatrióták lettünk, szeretjük mutogatni a kedvenc helyeinket és éttermeinket. Én személy szerint a La Puntilla nevű részt szeretem a legjobban, főleg vasárnaponként, amikor a naplementéhez időzített koncertet tartanak itt.
Blanka: Úristen! Hol kezdjem? Imádom a Playa Sardinát, ahol összeér az óceán a hegyekkel, imádom Terort, ahol szól a spanyol mulatós és közben frissen facsart cukornádból készített mojitót szürcsölsz, sőt mivel már ismernek, megbolondítják egy kis maracujával is. Imádom Agaetét, a kávéfarmot, ahol mindig kapok egy kis frissen szedett narancsot egyenesen a fáról, és mindig örülnek nekem, amikor ott járok és egy újabb vendéget viszek. Imádom Santa Luciát, ez egy pici eldugott falu a hegyekben, ahol friss olívaolajat vehetek a piacon a helyi kofától. Imádok ücsörögni Tejeda Bentaygán 1500 m magasan, és csak bámulni a tájat. És imádom a helyi zöldségesemet, akinél különleges dolgokat vásárolhatok, és aki elmondja, hogyan kell a friss aloe vera szárat feldolgozni.
Milyenek a kanári emberek?
Szilvi: Dicharacheras, vagyis csacsogosók, beszédesek, nagydumásak. Az alapállapotuk az, hogy nagyon kedvesek. Egyrészt egészen zártak, mert egy szigeten élnek, és nagyon kevesen beszélnek nyelveket – és van a saját kultúrájuk, amin kívül nem nagyon merészkednek –, másrészt teljesen nyitottak, mert hosszú évtizedek óta jönnek hozzájuk mindenféle népségek. A kanári olyan, hogy mindenkit ismer és állandóan segíteni akar. Ha csak megemlíted, hogy szükséged lenne valamire, ő azonnal telefonál egy barátjának, aki majd megoldja a problémát.
Blanka: Pontosan olyanok, mint az én szomszédaim otthon. Itt is van gondnok, mint otthon János és Erzsike, csak éppen itt Dagoberto-nak hívják és mindenben segít, amit csak kérek tőle. Itt is van szomszéd, akivel pletykálunk, és itt is ismerem a kocsmárost, akivel már hangosan kiabálunk egymásnak az utcán, hogy hola guapo és hola guapa. Na meg persze jó kávét főz.
Aki még nem járt a Kanári-szigeteken, mikor menjen?
Szilvi: Valahogy az a kép él a magyarokban, hogy a Kanári-szigetek az egy elérhetetlen luxussziget, ahol fűszoknyás lányok kínálgatják a koktélt a tengerparton. Órákig tudnék mesélni arról, hogy Gran Canaria ennél mennyivel többet tud nyújtani és mennyivel érdekesebb. Télen azért érdemes Kanárira jönni, mert az ember elmenekülhet a hidegből és a sötétségből. Itt decemberben is 24-28 fok van, a déli részen kicsit melegebb. Ez itt a főszezon, így ekkor természetesen drágább minden. Tavasszal vannak itt a legkevesebben, ilyenkor nagyon olcsón lehet szálláshoz jutni, de az időjárás szeszélyes. Nyáron pedig azért jó Las Palmas, mert ezt a várost elkerüli az iszonyatos hőség, és ilyenkor is “csak” 28-30 fok van.
Mindenki megtalálhatja azt, amit keres. Aki csak pihenni szeretne, a homokos strandokra megy, aki túrázni, a sziget közepét célozza meg, aki gyerekekkel jön, az a delfin- és papagájshow-ra fizet be, aki csak a sziklákon üldögélne, nyugatra indul el, aki élete legjobb polipját szeretné enni, az bármelyik kis halászfaluban megtalálja, amit keres. Tíz napnál kevesebb időre nem érdemes jönni, annyi itt a látnivaló.
Meddig maradtok?
Szilvi: Nem nagyon tervezgetünk semmit előre, most annyit tudunk, hogy nagyon jól érezzük itt magunkat, és nem valószínű, hogy a közeljövőben hazamegyünk.
Blanka: Egyetértek! Mondjuk Vietnamban azért még lehúznék egy fél évet kíváncsiságból.
