Fotó

Hónapokig készültek rá, de amint lehetett meglógtak – egy felvonulás emlékei színes fotókkal

Keveseknek adatott meg, hogy a felvonuló tömeg élén elsőként köszöntse a Dózsa György úti tribünről integető Kádár Jánost, úgy ahogy édesanyámnak. Bár nem valószínű, hogy ez volt egy iskolás leány legfőbb álma.

Pedig hónapokon át készültek, gyakorolták a szalagozást a testnevelés órákon, hogy aztán május elsején a dolgozókkal együtt felvonuljanak. Ahogy anyukám mesélte, eszükbe sem jutott ellógni, mivel amúgyis kötelező volt, és mindenkit felírtak. Persze amint a Városligethez értek és senki se figyelt, szaladtak is a Vidámparkba vagy az Állatkertbe. Ették a vattacukrot, míg a felnőttek büszkén vonultak az óriási táblákkal, molinókkal.

Nagy Gyula színes fotóival idézzük most fel, milyen is volt május elseje szüleink idejében.

Emlékek május elsejéről, ritkán látott színes fotókkal

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.