Barátaimat kezdtem faggatni, hogy ők mit gondolnak erről, de mivel látó emberként csak találgathatunk, arra jutottam, hogy jobban teszem, ha a vak embereket kérdezek az álmaikról. A Vakok Intézetének kertjében gyűltünk össze jó páran.
Dezső jobb szemével sohasem látott, bal szeméről 15 éves korában levált a retina, ekkor vesztette el végleg a látását. Fiatalon édesanyjával rengeteg operaelőadást végignéztek, későbbi álmaiban ezek az emlékek köszönnek vissza. “Nemrégiben álmomban a Hunyadi Lászlóból a nyitókórus jelenetét láttam. Gyönyörű volt, újra gyereknek és látónak éreztem magam.“
“Én megszoktam azt, hogy már csak álmomban látok, feldolgoztam, és most már minden rendben van.”
Rozália egészen pici kora óta gyengén lát, foltokat és bizonyos színeket érzékel csak. “Én álmomban mindig láttam. Fiatalon mindig szemeket álmodtam, de volt olyan is, hogy repültem.”
“Gyerekkoromban a környezetem nem akarta elfogadni, hogy nem látok. Az iskolában azt gondolták, hogy nem akarok tanulni, ezért maradok le. Sokszor az álmokba menekültem, gyönyörű éjszakáim voltak.” Míg korábban színes virágokat és mesés képeket látott álmában, miután bekerült az intézetbe, rácsok között volt álmában. Szörnyű rémálmok gyötörték eleinte, de hála áldott jó természetének, ezek elmúltak. Az intézetben elkezdett színes gyöngyökből láncokat fűzni, és ettől az álmai is újra színpompásak lettek.
Roland születése óta vak, se fényt, se sötétet nem érzékel. Álmában hangokat hall, érzések lepik meg. “Sokszor álmodom, hogy a szüleimmel vagyok, ez nagyon jó érzés. Amúgy csak hétvégente lehetek velük.“
“Ha életemben egyszer is láttam volna, biztos vagyok benne, hogy utána álmomban örökké emlékeznék.“
Sándor kétéves korában nekiment egy cseresznyefának a kismotorral, utána kórházba került. “A mai napig a számban van annak a cseresznyének az íze.“ Látása ekkor sérült, de mint kiderült, nem az ütközéstől, hanem ekkor már agydaganata volt. Az operáció után nem látott többé. Anyukája mindent megtett, hogy Sándor mégis teljes életet éljen. Volt, hogy direkt elgáncsolta a kisfiút, hogy tanuljon meg esni.
“Én nagyon sokat álmodom ébren. A képzelet egyfajta álom, és nekem nagyon erős a fantáziám. Folyamatosan történeteket találok ki, és ezeket az asztaltársaimnak el szoktam mesélni.“ Sanyi túl korán veszítette el a látását ahhoz, hogy álmában emlékezzen képekre. “Egyszer mintha madarakat láttam volna álmomban, de nem vagyok benne biztos.“
István koraszülöttként jött világra és sajnos már az inkubátorban elveszítette látását. Sem foltokat, sem színeket nem lát, fényt nem érzékel. “Amikor alszom, jobban el tudom képzelni a dolgokat. Volt olyan, hogy egy szobát láttam álmomban, egy nagyon szépen berendezett szobát, fehér falakkal. Mondjuk nem tudom, mi az a fehér, de gondolom, hogy egy világosabb szín. Erdőt is láttam álmomban, szűrt napfény sütött át a fákon.“
István nagyon szeret szőni, álmában sokszor meglátja, hogy miket sző a valóságban. “Nagyon fontosak nekem az éjszakák, ilyenkor megelevenedik mindaz, amit nappal csak próbálok elképzelni.“
János születése óta vak. Jobb szemével azonban fényt és színeket lát. “Álmomban érzések jönnek elő. Egyszer megharapott egy kutya, és a félelem érzése sokszor előjön álmaimban.“
“A szerelem nagyon fontos érzés, álmomban sokszor szerelmes vagyok, ilyenkor meleg van, és minden vörös.“