Írtunk a budapesti bolhapiacokról, fotóztuk és dicsértük is őket. Utóbbit természetesen eszünkben sincs visszaszívni, ám tény: az egész a Kádár-rendszer iránt táplált nosztalgiánkról szól, akkor is, ha komolyan vesszük, hogy régen minden jobb volt, akkor is, ha ironizálunk.
Ha még nem láttunk igazi nyugat-európai ócskást, nehéz elképzelni, milyen a limlomfelhozatal egy olyan helyen, amit nem nyomaszt fél évszázadnyi szocialista múlt. Úgyhogy megmutatjuk.
Portóban jártunk, kitikkadva épp egy közeli bárt kerestünk, így akadtunk rá az Armazém nevű hodályra. (Kösz a tippet, Foursquare, illetve kösz a mobilnetet, európai uniós törvényhozás!) Sokat nem tudtunk meg magáról a helyről: régen raktár volt, aztán elfoglalták a helyiek, éttermet és kocsmát nyitottak, a maradék (hatalmas) helyre pedig megérkeztek az árusok, akik nemcsak negyven-ötven, hanem száz-kétszáz éves dolgokat kínálnak.
Kint kocsma, bent, a bolhapiac közepén – egyébként teljesen logikusan – hangulatos bár és étterem, huszonnégy fok, a helyhez illően menő zene. Már csak az a kérdés – természetesen költői –, miért nincs ilyen Magyarországon.
Nem véletlenül használjuk az egyébként béna dolgokat szót: van itt minden az elvárható lámpa-étkészlet-könyvfelhozataltól a pop-art műalkotásokon, katonai egyenruhákon, burzsoá foteleken, mai szemmel rasszista szobrocskákon át a szárnyas oltárig. Külön ki kell emelnünk a tenisz- és kitudjami-ütőket, illetve a két kedvencünket: a kakasos könyvtámaszt és a kokainista menedzsernek öltöztetett csirkét. Íme a képek!
Hogy legyen némi viszonyítási alapunk, körbejártunk a jóval kisebb, egyszerre bolhapiacként és designer lakberendezési és ruhaboltként működő Coração Alecrim nevű üzletet. Szerényebb, de ugyanúgy magával ragadó kincsesbányát találtunk: akadtak sima antik tárgyak, ám többségüket bátran újraértelmezték (vagy -értelmetlenítették) a tervezők.Ha valaki tudja, mire jók a fafejek, vagy, ha semmire sem jók, mit kell róluk tudni, vagy egyáltalán: és ezt így hogy, irány a kommentdoboz! Köszönjük!
