Kisoroszi a szentendrei sziget északi csücskének utolsó faluja. Már a falun áthaladva is tátva marad a szánk az utat övező gyönyörű régi parasztházaktól, de ha egy kicsit tovább haladunk, túl a falun egy poros útra visz az utunk, le egészen a Dunáig. Az út végén parkoló és egy sorompó. A sorompón túl pedig egy olyan világ, amit csak kevesen ismernek, pedig a fővárostól alig egy órára van.
A sorompót elhagyva, egy kis földút vezet el minket a sziget csúcsához. Az út mentén lakóautók és sátrak erdeje, mind azt sejtetik,
hogy egy olyan helyre érkeztünk, ahol érdemes maradni.
Közel érve egy-egy lakóautóhoz vagy sátorhoz, különálló világok tárulnak elénk.
Ebben a sátorban a Kovács család lakott, közel egy hónapig, de már bontják az otthonukat.
A családfő éppen a profin kialakított családi wc-t pakolja, amikor megszólítom: “Gyerekkorom óta minden nyáron itt vagyok, és nagy öröm
átadni most a lányaimnak mindazt, amit én megélhettem régen. A gyerekek nagyon élvezték az itt töltött időt, pecáztak, sokszor órákat
a vízben voltak. Reggelente együtt néztük a gémeket, ahogyan szállnak a víz felett, esténként tüzet gyújtottunk, sütöttünk, főztünk.
A kislányom idén tanult meg tüzet rakni és egyedül meggyújtani.” Gábor széles mosollyal számolt be élményeikről, ha nem vágok szavába,
talán még most is sorolja.
Tovább haladtam a kis ösvényen, hívogatott a Duna. Mivel reggel érkeztem, sok helyen még jóízűen aludtak, ám az előző nap és az
éjszaka nyomai kint árulkodtak.
Még a kint hagyott szemetek látványa sem kiábrándító, mert mindenhol ott lóg a fán a szemeteszsák. Megbocsátható, hogy az este beálltával nem
kezdenek el az emberek a sötétben pakolni.
Pilóék már ébren vannak, hiszen egészen pici babával érkeztek, aki nem kíméli őket az ébredéssel. Csak pár napot töltenek a spiccen, de jövőre
szeretnének hosszabb ideig maradni.
“Reggelente lesétálunk a vízhez, és mindannyian itt mosakodunk. A pici nagyon élvezi a vizet és a mezítlábas létet.”
Pilóék szomszédságában a Bartos család reggelihez készülődik.
Dani leginkább a horgászást élvezi, apjával naphosszat ülnek a parton kapásra várva. Nemhiába. Dani büszkén mutatja a reggeli zsákmányt.
Most már közeledem a spicchez, ami a sziget csúcsa. Közben még lencsevégre kapok egy-két reggeli hangulatot.
Amikor kibukkanok a szigetcsúcsra, eláll a lélegzetem. Balra a Visegrádi vár, szemben Verőce, előttem pedig minden irányban áramlik a Duna.
A víz alacsonyan van, kis homokszigetek emelkednek ki.
Egy csapat iskolás érkezett a Dunához, nekik kedvez az alacsony vízállás.
Egy pizsamás kislányt pillantok meg a fán, a Duna felett.
Családjával és barátokkal érkezett. A társaságban kilenc gyerek van, mind nagyon élvezik a vadregényes nyaralást. Reggeltől estig együtt
bandáznak, várat építenek, kishalakat mentenek, amiket kisodornak a hullámok, fára másznak, lapátolnak, ásnak…
A Kovács gyerekek is élvezik a természetet. Éppen reggeliznek, kolbászt sütnek.
Reggeli körutam után én magam is élvezni szeretném a vizet, a napsütést és a gyönyörű tájat. Együtt fürdök a vadászó kacsákkal.
Nappal az árnyékban jógázó fiatalokra bukkantam, mint kiderült legénybúcsút tartanak a szigeten. Több napig vannak itt, sátoroznak,
és az utolsó napon lesz a nagy buli.
A vízparton kutyák és emberek együtt élvezik a nyaralást.
Az egész napos strandolás és ejtőzés után koraeste egyre több helyen gyulladnak meg a tábortüzek. A nyaralók vacsorához készülődnek, és
elektromosság híján az esti beszélgetésekhez is a tűz fényét használják. Nincs is megnyugtatóbb annál.
Koraeste sokan kint vannak a vízen, élvezik a lemenő nap utolsó sugarait.
Pillanatok vannak hátra a nyárból, de még nem késő kilátogatni, akár csak egy napra erre a varázslatos helyre.