nlc.hu
Fotó
„Kérem szépen, én nem fogok megharagudni, ha eljön értem a halál“

„Kérem szépen, én nem fogok megharagudni, ha eljön értem a halál“

Vannak témák, amikhez nehéz beszélgetőpartnert találni. Ilyen a halál. Talán az egyik legkényesebb az összes közül. Azt gondoljuk, ha nem beszélünk róla, nem is létezik, pedig félelmeink kimondása az egyik legfontosabb dolog ahhoz, hogy el tudjunk fogadni őket.

Idős emberekhez látogattam el egy otthonba, hogy megkérdezzem tőlük, hol tartanak a halál elfogadásának útján. Tapasztalataim szerint ők már nem félnek erről beszélni, ezért mertem feltenni nekik őszintén a kérdést, hogyan éreznek a halállal kapcsolatban.

Kriszti néni behunyt szemmel mesélt nekem szeretett férje haláláról. „Az utolsó napon, amikor megemeltem a fejét, könnyű volt, mint a pehely. A hangja elment, csak suttogni tudott már. Tudtam, hogy ő most elmegy.“

Kezét arra a párnára téve mesélt, amire férje utoljára lehajtotta fejét. Kriszti azóta is érzi férje jelenlétét, magnóra felvett hangját minden nap hallgatja. „Ő itt van velem, és ezért én sem félek a haláltól. Tudom, hogy én is tovább élek majd valakiben.“

Amikor beszélgetésünk végére értünk, Kriszti felállt és az ablakhoz ment. Sokáig mosolygott még.

Helga nénit a kertben értem utol. Szeret napozni, amikor szép idő van, olyankor ide ül a rózsabokor elé. Élvezi az életet.

Amikor a halálról kérdeztem, ennyit mondott: „Nézze csak mennyi élet van ebben a rózsában. Amikor kiszárad, olyankor is gyönyörű.“

Gyuri bácsival is a kertben futottam össze, szinte szó szerint. Gyuri bácsi túl a kilencvenen olyan gyors járású, hogy kérdésem alig érte utol. „Kérem szépen, én nem fogok megharagudni, ha eljön értem a halál.“ Majd így folytatta: „De amíg élek, mindent megteszek, hogy ne hosszú betegségbe haljak meg. Minden nap átjárok a szemközti uszodába és 1000 métert úszom.“

Gyuri bácsi nem egy szentimentális alkat, a dolgokra racionálisan tekint. Miután felkísértem szobájába, arról faggattam, szerinte mi van a halál után?„Semmi, kérem! Maximum ez az alma.“

Éva néni szintén túl van a kilencvenen és remekül érzi magát. Bár mozgása már nehézkes és a látása sem a régi, de egészséges és főleg nagyon boldog. „Én nem félek semmitől, velem annyi minden jó történt, hogy tudom, bármi is következik, az sem lehet rossz.“ A halálra nem gondol, de tudja, hogy eljön. A fontos az, hogy amíg az ember él, nyitott legyen a jó dolgokra.

Anna néni férje hamvait őrizgeti asztalán, aki nagyon hiányzik neki. A halál számára egyet jelent azzal, hogy újra láthatja elhunyt párját.

Rövid, de őszinte beszélgetéseimet a halálról nagyon köszönöm ezeknek az embereknek. Öröm volt látni, hogy az idő múlásával ez a fiatal korban oly rémisztőnek tűnő dolog egyre természetesebbé válik majd.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.