Fotó

Bonnie és Clyde: sosem látott képek kerültek elő

A napokban nyílt fotókiállítás a Bonnie és Clyde-ként ismert bűnözőpáros eddig sosem látott képeiből. A dallasi PDNB Galériában kiállított fotók sokat mesélnek a hírhedt pár szerelmi életéről, kalandjairól és a rendőri rajtaütésről.

Az előkerült felvételek között látható Clyde aktája, a csókolózó pár és jó néhány erős kép az utolsó napjukról.

Fotó: Corbis via Getty Images

Clyde Chestnut Barrow-t először 1926-ban tartóztatták le, amikor elfelejtett visszavinni egy kölcsönzött autót. Másodjára testvérével, Buckkal együtt csukták börtönbe pulykalopásért. Később kiraboltak széfeket, boltokat és loptak autókat. 1930-ban került először börtönbe, nem sokkal azután, hogy először találkozott Bonnie Parkerrel. Két évvel később szabadult, és ahogy nővére, Marie mondtaː „ Valami biztos történt vele odabenn, valami szörnyű, mert már nem volt ugyanaz az ember.” (Fotó: Corbis via Getty Images)

Fotó: Corbis via Getty Images

Bonnie Parker 20 évesen találkozott először Clyde Barrow-val. Addigra már túl volt egy váláson, édesanyjával élt együtt, és felszolgálóként dolgozott Dallasban. Fennmaradt naplójában erről a korról úgy ír, hogy unatkozott, nem szerette Dallast, és rajongott a filmekért. (Fotó: Corbis via Getty Images)

Fotó: Profimedia, Caters News

A 30-as években az USA egész területét beutazták, és egy időben rettegésben tartották szinte az egész Államokat. Több bankot is kiraboltak, valamint több gyilkosság is fűződik a nevükhöz, ezekre legtöbbször rendőri rajtaütések folyamán került sor, ha a szerelmes bűnbanda tagjait sarokba szorították, vagy tűzpárbajba keveredtek.

Fotó: Profimedia, Caters News

Számos történet, legenda, film, és zene ihletői. Érdekesség, hogy bár a sajtóban is többször jelent meg róluk és főleg Bonnie-ról fénykép, legtöbbször felfegyverkezve, WD Jones későbbi vallomásában azt mondta, a nőt sohasem látta lőni a való életben.

Fotó: Profimedia, Caters News

A bűnöző párossal 1934. május 23-án végzett Louisiana és Texas állam közös rendőri különítménye, miután 107 lövéssel megállították őket lopott autójukkal. A testüket 50 találat érte.

Fotó: Profimedia, Caters News

Legalább kilenc rendőr életét oltották ki, kiraboltak számos üzletet és benzinkutat is. A korabeli viszonyok között, a nagy gazdasági világválság idején az emberek a cselekedeteiket hőstetteknek vélték, azokat és alakjukat romantizálták.

Az FBI emberei, akik elkapták Bonnie-t és Clyde-ot (Fotó: Profimedia, Caters News)

A rajtaütés pillanatában Clyde vezetett, Bonnie szendvicset eszegetett mellette. Mit sem sejtve megálltak, hogy üdvözöljenek egy ismerőst. Ez volt az utolsó pillanatuk együtt, élve. A rendőrök azonnal tüzet nyitottak, és szó szerint szitává lőtték a kocsit.


Forrás: Profimedia, Wikipedia

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.