Amikor a karácsonyfa alatt kibontottam a borítékot, és azt olvastam, hogy „fóti élménynap”, bevallom, nem tudtam, mi vár rám. A Pest melletti kis településről csak a gyermekotthon, a Károlyi-kastély, a szemétégető és a filmgyár jutott eszembe, ráadásul mindössze egyszer utaztam keresztül a városon; így nagyon kíváncsi voltam, mi sül ki a #dzsip, a #túra, az #istenhátamögött hashtagekből. Egy teljesen átlagos téli kedd délelőtt aztán olyan utazásban volt részem, amiről álmodni sem mertem.
Családom adott rólam egy kimerítő jellemzést az Élménygyár csapatának, ami dióhéjban körülbelül ezeket az ismertetőket tartalmazta: introvertált, csendkereső, szeret fotózni, elhagyott helyeken bóklászni, vezetni, „kalandtúrázni”, enni, aludni, bambulni, vízparton üldögélni. Ezek alapján kaptam aztán a „fóti csomagot” – amitől nagyon „fáztam”. És hogy miért éppen Fót? Később kiderült: mert elérhető, és minden adott, aminek természetéhes énem örül.
Idegenvezetőm egy gigantikus dzsippel várt rám Fót határában, ahol röviden vázolta a nap eseményeit: a város olyan területeit járjuk be, amelyeket csak a bevállalós túrázók, a tájfutók, bringások, illetve a hozzá hasonló offroadosok ismernek – mindenki más lemarad arról a varázsról, amit a Somlyó lába rejt. Első megállónk Fót egyik legismertebb pontja, a Gödöllői-dombság peremén található 23 millió éves löszfal, amely már csak a kora miatt is megérdemli a látogatást.
A fal a körülbelül 4 km hosszú, 116 méter szintemelkedésű Fóti-Somlyó tanösvény része, amely nemcsak erről az agg falról híres, de arról a 650 lepkefajról is, amelyekről már a 60-as években is hírt adtak. Lepkét ugyan nem láttam, de feltűnt, hogy mennyi madárnak ad otthont a dombság.
Második körben felkaptattunk Fót legmagasabb pontjára, a Somlyó hegyre, hogy egy újabb erős ingerrel folytassuk a túrát: akkorát bambulhattam, amekkorát csak bírtam. A város látképe a lábaim előtt hevert, fehéren világított a Károlyi-kastély, fényesen sárgállott a katolikus templom, rendületlenül okádta a füstöt a szemétégető; de kivehető volt Dunakeszi, Budapest, a Pilis és a Budai-hegység. A magányos idillt egy bácsi szakította félbe, aki mindennap itt sétáltatja a kutyáját. Azonnal leszólított, mintha ezer éve ismernénk egymást: sok éve már annak, hogy Romániából Fótra költözött, de mind a mai napig nem tud betelni a természettel. Egyszer elkövette a hibát, és elköltözött innen, de annyira hiányzott neki a vidék, hogy visszatért. Soha többé nem mozdul innen.
Tőle tudom, hogy a – hivatalos nevén – Fővárosi Hulladékhasznosító Mű velem egyidős, vagyis 35 éves, a főváros szemetének 60 százalékát semmisíti meg, ami évente 350 ezer tonna hulladékot jelent. Az Újpalotához tartozó létesítménynek persze senki nem örül, de olyannyira a látkép részévé vált, hogy beletörődtek. Tőle balra az Origó Filmstúdió látható.
A kilátótól a Hársfa utca 44. szám, vagyis a Nagy-tó felé indultunk, amely télen is festővászonra való. A horgásztó a pecások kedvenc célállomása, de hozzám hasonlóan szeretnek itt ücsörögni az idősek, és ha nem kedd délelőtt lenne, rengeteg családot, párt és sportembert látnánk.
Extra látnivalót, meghitt kávézót senki ne keressen itt, de talál padot, ahol a zaklatott gondolatait elcsendesítheti. – A tavat a térképen ITT találod!
A tó után Fót északkeleti része felé vettük az irányt, hogy az „izgalomfaktort” is kilőjük: a Kurjancs oldalán idegenvezetőm váratlanul átadta nekem a volánt, hogy megtapasztalhassam, milyen egy offroad monstrumnak – egyáltalán nem sík terepviszonyok között – gázt adni; és miközben árkokon és bokrokon haladtunk keresztül 370 lóerővel a fenekünk alatt, a látvány újra megtekerte a szívemet: balra Fót színes, szabályos háztetői, jobbra a végeláthatatlan táj, előttem a budai hegyek várták, hogy észrevegyem őket.
Bár a belvárosban rengeteg ház eladó, engem mégis ez a kis kunyhó varázsolt el a legjobban, a számat még az a mondat is elhagyta, hogy ide most azonnal beköltöznék.
Utunk következő állomása már a hátborzongató múltat idézte meg, a Budapest légvédelmét ellátó rakétabázis maradványai ugyanis mind a mai napig láthatók. Ezen a helyen teljesen megállt az idő, és miközben a rakétasilók, a kerítések és az építmények falai között sétáltam, nem tudtam nem arra gondolni, hogy az isten mentsen meg minket attól, hogy ezeket újra üzembe helyezzék.
Alig tíz perccel később már a fóti homokbánya kellős közepén álltunk. Látványra kiköpött olyan ez a hely, mint egy minisivatag, amelynek a crossmotorosok és quadosok keréklenyomatai adnak izgalmas textúrát. A helyszín nemcsak számomra izgalmas, rendszeres forgatási helyszín; nem is olyan régen például az HBO épített itt fel egy komplett arab várost.
A homokbányát a térképen ITT találod!
Izlandi látkép Fóton
Amikor már azt hinném, hogy a látnivalók tárháza kimerült, hirtelen 1944-ben, Buchenwaldban találom magam, a Fóti Filmgyár területén ugyanis mind a mai napig láthatók a Sorstalanság lágerdíszletei; de megelevenedik itt a középkor is, olyan produkciók forogtak ott, mint a Ken Follet regényéből készült A katedrális című sorozat, a 2012-ben forgatott A holló című film, illetve a Dracula című NBC sorozat. Itt forgatták a Robin Hood című sorozat jeleneteit, illetve a Season of the Witch című filmet.
Utolsó állomásunk a fóti tőzegláp volt, amelybe sok offroados simán behajt, ebben az évszakban négy kerék helyett gumicsizmában érdemes megközelíteni. Bár a süppedős, vizes terep elsőre barátságtalannak tűnik, nem szabad kihagyni.
Bevallom, kissé félve vártam, hogy az ajándékba kapott „fóti élménynap” mennyi izgalmat képes rejteni magában, de örülök, hogy ezúttal is a kíváncsiságom és a kalandvágyam győzött – mert Fóton tényleg el lehet bújni a világ elől, és nagyszerű élmények várnak mindenkire, aki egy kis kalandért cserébe hajlandó letérni a betonútról.