Fotó

Ilyen érzés az igazi lebegés – borzongatóan szép képek drónnal fotózva

Kilépés a dobozokból, kilépés a valóságból. Különleges technikával készültek a Secession című fotósorozat képei.

„»Secession«, azaz »Kilépés« ennek a teljesen új és szimbolikus fotóprojektnek a neve, mert kilép a fotográfia minden hétköznapi értelemben megszokott értelmezése mögül, és azért szimbolikus, mert személyes értelemben ez jelenti számomra az eddigi alkalmazott fotográfia világából való kilépést” – mondja Kálló Péter fotográfus. Sorozata igazi szabadstílusú alkotás, minden megkötés és szabály nélkül. „Pontosabban magam alkotta szabályokkal” – magyarázza ő.

Mint a „Balance” esetében, itt sem beszélhetünk egy konkrét sorozatról, inkább hasonló stílusú képek egymásutánjáról. Vagyis a mű még egyáltalán nem befejezett, valójában csak valaminek a kezdete. „Az első egység, a bemutatkozás. Egy újnak a kezdete” – teszi hozzá Péter.

„Mindig is a letisztult, egyszerű vonalak és a különös mozgások vonzottak a fotográfiában. Régóta használok drónt, de nem gondolom, hogy az eszköznek kell irányítani a mondanivalót, hanem épp fordítva. Itt a levegőből fotózásnak más a szerepe. Csak a hátteret biztosítja, a vásznat a képhez. A központi szereplő egy ember – egyébként a feleségem, Buda Lorina – abszurd környezetben, abszurd mozdulatokkal. Az ugrás, a dinamika mindig is fontos szerepet játszott a képeimen. A tánc, a mozgás, a pillanat megállítása. Ebben a sorozatban a mozgás mégis csupán statikus lebegés.”

A képek nagy része egy ázsiai utazás során készült: Kambodzsában, Vietnámban és Thaiföldön.

kálló péter secession

kálló péter secession

kálló péter secession

kálló péter secession

kálló péter secession

kálló péter secession

kálló péter secession

kálló péter secession

kálló péter secession

Fotók: Kálló Péter

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top