Pisa kicsit olyan, mint az itthoni turizmusnak a Mátyás-templom és a budai Vár. A 90 ezres várost egyértelműen a torony adja el, a várdomb méretű belváros ajándékboltjaiban a tárgyak ezért legnagyobbrészt ferdék, és ugyanolyan giccsesek, mint a pirospaprika-kultúra különféle iparművészeti remekei Budán. A legviccesebb a ferde, kiegyenesedett pisai ferde tornyot ábrázoló bögre volt, de dobogós lett a ferde Piaggio bögre is. Az érkezés estéjén hirtelen ennyi benyomással mentem el aludni, tudván, hogy a város tartogat még számomra meglepetéseket.
Nem Michelangelo műhelyéből származnak
Kicsit el vannak túlozva, a torony már csak 3,97 fokot dől
Bár a tornyot ki lehetne egyenesíteni, évi egymillió turistát úgy nehéz lenne odacsábítani a tökéletes insta helyszín nélkül, ahol ér hülyén pózolni. Az embersűrűség ebben az évszakban nem elviselhetetlen még a Dóm tér környékén sem, szemben a háromnegyed órányi vonatozással elérhető Firenzéhez képest, ahol évente tízmillióan tolonganak kicsit nagyobb területen, bár megéri. Ha lett volna még pár napom, biztos átmegyek oda is Giotto-képeket nézegetni – ilyenkor van a legkevesebb turista.
A bátrabbak visszarúgják
Van, aki csak rángatja
Van, aki meg is nyalja
De a legtöbben elegánsan tartják
A Dóm tér amúgy tényleg lenyűgöző
Melegebb időben egy hétvége alatt a festett reneszánsz homlokzatok vagy a román kori kőszobrok felfedezéséhez is több kedvem lett volna, de az Arno folyó két partján elterülő néhány utcányi belváros szerencsére tele van barátságos helyekkel. Pár óra mászkálás után a hidegben jól jöttek a kisebb-nagyobb kávézók, amikben az uzsonnámat is el tudtam fogyasztani – melegben.
Az Arno folyó egyik partja
A kávézókban általában édességeket és egyszerűbb tésztaételeket is ehetünk
Az Arno túlpartja
Az Arno másik partján, a dómtól körülbelül negyedórára van a város modern művészeti múzeuma, a Palazzo Blu, ahol épp egy meglepően jó kiállítás volt a szürrealizmusról, pár magyar származású művész műveivel, olyan nevek mellett, mint Duchamp vagy Dalí.
Brassaï-fotók a kiállítás elején: Madame Bijou (1932) és Párizs éjjel (1933)
Duchamp bajuszos Mona Lisája
Ezt a képet többen csinálták hajtogatós játékkal, amiben nem lehet tudni, mit rajzolt az előttünk levő
Magritte: Le double secret c. festménye
Szerettek bolondozni akkoriban
Talán a játékossága miatt szeretem annyira a 20. század eleji művészeti korszakot
A múzeum előcsarnokában látható hárpiaszobor
Többen ajánlották vacsorához a L’Arciere pizzériát, ahol a teljesen kaotikus asztalfoglalás és felszolgálás ellenére érdemes kivárni azt a nagyjából egy órát, míg hirtelen egyszerre megjön az előétel és minden más. A Facebook-oldalukon található információkra felesleges hagyatkozni, mert nem akkor vannak nyitva, és az étlapon szereplő ételek sem kaphatók mind. Este hétkor nyitnak, ha biztosra akarunk menni, hívjuk fel őket, és mondjuk be a nevünket is a foglaláshoz – nem kérdezik amúgy, különben nem fogják tudni, hogy mit szeretnénk. Az olaszos tempó ellenére az ételeik tényleg kiválóak.
Érdemes várni
A most elég zord tengerpart 30-40 percre van csak a belvárostól busszal, szerencsére az éttermek ilyenkor is nyitva vannak. Az eső és szél ellenére kár lett volna kihagyni ezt az utat.
Majd csak tavasszal nyit ki
A tengerpart Pisa közigazgatási határán belül van
Halétterem a tengerparton
A szerethető kisváros jó bázis lehet Toszkána felfedezéséhez, de egy hosszú hétvégéhez nekem túl kevés. Olaszországban amúgy nehéz mellényúlni, az ételek és a borok kiválók, az emberek pedig még a legturistább helyeken is barátságosak. Egy hétvégét még télen is érdemes itt eltölteni.
A városka tele van street arttal, ez elég szórakoztatóvá teszi a reneszánsz hangulatot
KÖLTSÉGEK
Fapados jegy oda-vissza: 12 000 Ft.
Szállás: három éjszakára egy 130 négyzetméteres lakás fejenként 30 000 Ft volt.
Vacsora az említett helyen itallal, előétellel és desszerttel: 5-6000 Ft.
Egyéb költségek naponta: 5000 Ft.