nlc.hu
Gasztro
Úszik az asztal

Úszik az asztal

Nem kell mindjárt rosszra gondolni, csak arra, hogy ennek a menüsornak a halak képezik alapját. A bevezetõ halászlé után ponty következik Orly módon vagy rántva. Sajnos minden igyekezetünk ellenére sem sikerült desszertet készíteni halból, így az lehet vajas tészta dióval.

 




Halászlé

Hozzávalók

• 1600 g friss ponty és belsőség
• 200 g vöröshagyma
• 150 g zöldpaprika
• 80 g paradicsom
• 50 g hegyes-csípős zöldpaprika
• 40 g fűszerpaprika
• só


Elkészítése

A pontyot pikkelyétől megtisztítjuk, kibelezzük, a haltejet és az ikrát félretesszük. A hal fejét, farkát levágjuk, a halfejből a keserűfogat eltávolítjuk. A lefilézett halhúst bevagdossuk, irdaljuk, majd egyenletes kockákra vágjuk. Sózzuk, kevés fűszerpaprikával megszórjuk, és hűtőszekrénybe tesszük. A halfejet, farkot és a gerinccsonkot a karikára vágott vöröshagymával, zöldpaprikával, paradicsommal, egy-két karika erős paprikával hideg vízben feltesszük főni (a víz épphogy ellepje.) Amikor forrni kezd, beleszórjuk a fűszerpaprika felét, és nagy lángon 40 percig főzzük. Főzés után a hallevet leszűrjük (a halcsontot nem törjük át), majd a félretett halhúst, ikrát és tejet beletéve visszatesszük főni. Amikor ismét forrni kezd, hozzákeverjük a fűszerpaprika másik felét. Az elkészült halászlét csak a végén sózzuk. Az erős paprikát külön tegyük az asztalra, ki-ki ízlése szerint erősítheti saját adagját.


Ponty Orly módon vagy rántva 





Hozzávalók

Az Orlyhoz
• 600 g pontyfilé
• 200 g liszt
• 3 db tojás
• 3 dl sör
• 0,5 dl olaj
• só

A rántotthoz
• 4 db ujjnyi vastag patkóalakú pontyszelet vagy 600 g pontyfilé
• 100 g liszt
• 3 db tojás
• 120 g zsemlemorzsa
• só


Elkészítése

Az Orly-mód készítésekor a halfilét bőrözzük le! (A halfilét bőrével a deszkára fektetjük és éles késsel a farokrésznél a bőr és a halhús közé vágunk, majd a kés élét a bőr felé fordítva és húzogatva a bőrt eltávolítjuk). A bőr nélküli filéket ujjnyi vastag rudacskákra vágjuk, besózzuk. Elkészítjük a sörtésztát. A tojásokat szétválasztjuk. A sárgáját a sörrel, majd a liszttel, az olajjal simára keverjük és hozzáadjuk a kemény habbá vert tojásfehérjét. A besózott halrudacskákat ebben a masszában megforgatjuk, és forró olajban aranysárgára sütjük.

A rántott pontyhoz nem szükséges a filéket lebőrözni, de megtehetjük. Az előkészített halat sózzuk be, majd készítsük elő a bundázáshoz az anyagokat. A tojást felverjük, a lisztet és a morzsát lapos tányérra tesszük. A besózott halat lisztben, tojásban majd a morzsában megforgatjuk, és forró olajban megsütjük. Köretként petrezselymes burgonyát, burgonyasalátát adhatunk. Tartármártást illik hozzá adni.


Vajas tészta dióval






Hozzávalók

• 1000 g mélyhűtött vajas tészta
• 70 g liszt
• 3 tojássárgája
• 150 g durvára vágott dióbél
• 200 g kristálycukor
• 1 dl víz
• 1 citrom leve


Elkészítése
A vajas tésztát szobahőmérsékleten felengedjük, majd felét lisztezett deszkán 1 cm vastagságúra nyújtjuk. Megkenjük a felvert tojás sárgájával, rászórjuk a darabolt dió nagyobb hányadát, és beborítjuk a tészta kinyújtott másik felével. Tetejét megkenjük tojással, és különböző alakúra vágjuk, vagy éppen szúrjuk ki. Sütőlemezre tesszük, és forró sütőben megsütjük. Amíg a tészta sül, elkészítjük a szirupot. A vizet felforraljuk, hozzáadjuk a cukrot és a citromlevet, elkeverjük, és ismét felforralva, a tűzről levéve kihűtjük. A megsült tésztát kihűtjük, és tetejét a sziruppal megkenve, a dió másik felét rászórjuk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top