Tyúkleves
Hozzávalók:
Elkészítése:
A tyúkot megtisztítjuk, feldaraboljuk. Másfél liter hideg vízben feltesszük főni, lehabozzuk, s amikor már félpuhára főtt, akkor adjuk hozzá a tisztított, hosszában felvágott leveszöldséget, sőt egész borsot, egy kisebb egész vöröshagymát.
Amikor a zöldség félpuha lesz, akkor tegyük hozzá a gombát és a zöldborsót. Otthon készített, vagy vásárolt finom cérnametéltet a kis edénybe kivett levesben főzzük meg, majd szűrjük le. A levesestál aljára rakhatjuk, s arra merjük a levest. Vagy rakhatjuk eleve a tányérba is a metéltet, s mindenki maga szedheti rá a levest. A levesből csupán a – remélhetőleg egészben maradt – hagymát, esetleg a zellerlevelet távolítsuk el, a többi zöldség a levesben tálalható.
Rakott tök kaprosan
Hozzávalók:
Elkészítése:
A tököt vékonyan meghámozzuk, kettévágjuk, a magvas belsejét kikaparjuk, majd fél centi vastagon felszeleteljük. Egy nagyobb serpenyőben kevés olvasztott vajon adagonként félpuhára pároljuk a tökszeleteket, közben sóval, borssal enyhén fűszerezzük. Egy másik serpenyőben megpirítjuk a megtisztított, felkockázott vöröshagymát, rátesszük a darált húst, és sóval, borssal, zúzott fokhagymával, pirospaprikával fűszerezve lepirítjuk. Egy tűzálló edényt kikenünk vajjal, belerakunk egy sor tököt, darált húst teszünk rá, valamint kisebb darabokra vágott zöldpaprikát, és karikára vágott, hámozott paradicsomot. Sóval elkevert tejföllel meglocsoljuk, és a rétegezést tovább folytatjuk. A legfelső réteget reszelt sajttal megszórjuk, és középmeleg sütőben készre sütjük. Forrón tálaljuk.
Jó tanács:
Patisszonnal is hasonlóan elkészíthetjük, és vajon párolás helyett a tökszeleteket vízgőzben is megpuhíthatjuk.