Gyúrt tészta
Hozzávalók (egy adagnyi mennyiséget jelentenek a leírtak)
100 g liszt
1 tojás
só, víz
Elkészítése
A lisztet a gyúrótábla közepén felhalmozzuk, közepébe fészket készítünk olyat, mint egy vulkán krátere. Ebbe öntjük bele a külön feltört és felvert tojást, sózzuk, majd zárt ujjakkal négy ujjunkat szorosan egymás mellé fogjuk a fészek közepén levő tojással a lisztet fokozatosan egynemű tömeggé összedolgozzuk, összegyúrjuk addig, amíg sima felületű, gömbölyű tömeget kapunk. A cipó tetejét olajjal vékonyan bekenjük, és kb. negyedórát pihentetjük, majd a gyúrótáblát meglisztezzük, és nyújtófával sodró mozdulatokkal a kívánt vastagságúra nyújtjuk. Ha szükséges, a felületét is megszórhatjuk liszttel, hogy ne ragadjon nyújtáskor a tészta. Szikkasztjuk, majd éles késsel a kívánt formára daraboljuk (kocka, metélt, cérnametélt).
Ha nincs gyúrótáblánk, az anyagokat egy tálban is összedolgozhatjuk, de a nyújtásához mindenképpen valami nagyobb sima felület szükséges, amely lehet a konyhaasztal lapja vagy a munkalap felülete.
Palacsinta
A palacsinta nagyon népszerű étel, de általában, mint édesség fogyasztjuk, különösen a gyerekek kedvelik. Elkészítése nem ördöngösség, és főleg nem időigényes.
Hozzávalók (10 db)
2 tojás
200 g liszt
2 dl tej
1 dl szódavíz
1 dl olaj
só
Elkészítése
A tojásokat külön edényben felütjük, habüstbe, vagy keverőtálba tesszük, hozzáadjuk a folyadékokat, és egyneművé keverjük, majd fokozatosan elkeverjük benne a lisztet, sózzuk. Figyeljünk arra, hogy ne legyen csomós. A jó palacsinta sűrűsége a folyékony tejszínhez hasonló. A palacsinta sütése mindig valamilyen zsiradékban történik a következők szerint: a palacsintasütőbe zsiradékot teszünk, és a lángra helyezve felforrósítjuk. A tűzről levéve a megfelelő mennyiségű folyékony palacsintatésztát beleöntjük, majd óvatosan körbeforgatjuk a sütő teljes felületére, és visszatesszük a tűzre. Egyik oldalát megsütjük, majd késsel alányúlva megfordítjuk, és a másik oldalát is megsütjük.
Pizza
A pizza alapjában kelt tészta. Aki még emlékszik rá, amikor vidéken, még háznál sütötték a kenyeret, bizonyára arra is emlékszik, hogy a dagasztó teknőben maradt tésztát összekaparták, összedolgozták, kerek lapformára nyújtották kézzel és a befűtött kemencében a kenyér bevetése előtt megsütötték. Kivéve túrót, tejfölt, pörköltet vagy éppen ami kéznél volt szórtak rá és úgy melegében fogyasztották. Természetesen a legnagyobb rajongói a gyerekek voltak. Ez is pizza, csak magyar módra és a maradékok hasznosításának egyik jó példája. Ezek után nézzük a pizza tésztájának elkészítését!
Hozzávalók
300 g liszt
20 g élesztő
1,5 dl langyos víz
10 g só
0,5 dl olaj
langyos hely a kelesztéshez
Elkészítése
A lisztet előmelegítjük, közepébe fészket készítünk, belemorzsoljuk az élesztőt és hozzáadjuk a langyos vizet, összekeverjük annyi liszttel, hogy lágy legyen. Tetejét liszttel megszórjuk, és letakarva langyos helyen addig kelesztjük, amíg a felülete megrepedezik. Ekkor összedolgozzuk a teljes lisztmennyiséggel, és a gyúrt tésztához hasonlóan cipózzuk, pihentetjük és kézzel belülről kifelé haladva kör alakúra kinyújtjuk, villával megszurkáljuk. A pizza széle körben mindig vastagabb, mint a lap belseje. A kinyújtott tésztát mindig olajjal megkent sütőlemezre tegyük, és itt rakjuk rá a jelleget adó anyagot. A pizza az az étel, aminél mindenki adhatja saját magát bármilyen anyagot felhasználhatunk, ami ízlésünknek megfelelő, nincs kőbe vésett receptura.
Galuska
Általában köretként adjuk, de adhatjuk önálló ételként is.
Hozzávalók
350 g liszt
2 tojás
40 g olaj
só
Elkészítése
A főzővizet megsózzuk és felforraljuk. A lisztet tálba tesszük, hozzáadjuk a két tojást, sót és annyi vizet, hogy közepes keménységű tésztát kapjunk. A galuskát nem szabad kidolgozni, mert kemény, rágós lesz. Az összekevert masszát deszkára, tesszük, és a forrásban levő vízbe szaggatjuk. Addig főzzük, amíg a galuska feljön a víz tetejére, leszűrjük, lecsepegtetjük, és olvasztott olajban felforrósítjuk, ha szükséges, utána sózzuk.