Gasztro

Mézeskalács karácsony után is

Tizenhét évvel ezelõtt egy gyerekotthonban mézeskalácsot sütött a csapat. Persze nem maguktól jutott eszükbe, irányította õket valaki. Dávidné Szmelo Judit volt az, aki azóta fõfoglalkozású mézeskalácsos lett.




Nem is kevés elődöt követ, hiszen már Aquincumban is mézeskalácsot sütöttek a rómaiak. Igaz, néhány sötét évszázad eltelt kis hazánkban a finom süti nélkül, de szerencsére szemfüles németek visszahozták. Már Mátyás idejében mézeskalácsos céhek alakultak. Nekik még nem volt könnyű dolguk, ők voltak a cukrászok, gyertyaöntők, viaszból amulettet gyártók, és persze mézeskalácsárusok is. Egy jól irányzott kirándulás a vásárba egyszerre kecsegtetett gyermekjáték beszerzésével (mézeskalácshuszár), szerelmi ajándékkal (tükrös szív, hogy szívemben lásd magad), süteménnyel (hogy jól éljünk és vígak legyünk) és egy kis finom mézsörrel (hogy víg legyen kedélyünk).





Később aztán szép lassan szétváltak a szakmák, és a mézeskalácsos csak a mézeskalácsnál maradt. Az pedig sosem tűnt el, hiszen egyedi hangulata van. Már csak ezért sem meglepő, hogy leginkább a karácsonyhoz kapcsoljuk ezt a finomságot, ami éppen a leginkább érzelmekkel teli ünnepünk. Itt tartunk éppen, amikor hősünk, Judit, megsüti első mézeskalácsát. Hogy összekovácsolja vele a csapatot, és felejthetetlen örömet szerezzen a gyerekeknek.

Azóta tizenhét év telt el, ő elismert népi iparművész lett, saját stílust alakított ki, és létrehozta a tökéletes receptet, amit állítólag el sem lehet rontani. Most kiállításokat rendez, gyönyörű kalácsokat süt, és könyv írását tervezi művészetéről. Hiszen, ahogy Mikszáth is mondta: a mézeskalácsos: poéta.


A tökéletes recept, ahogy megtanultuk Dávidné Szmelo Judittól:

Hozzávalók:





• 80 dkg liszt
• 35 dkg porcukor
• 5 dkg margarin
• 4 egész tojás
• 4 ek. méz
• 1 ek. szódabikarbóna
• 1 ek. Kotányi mézeskalácsfűszer

a díszítéshez:
• 1 tojásfehérje
• 20 dkg porcukor
• 2 csepp citromlé


Elkészítése:

Gyúrjuk össze a hozzávalókat, majd hagyjuk a tésztát fél órán át pihenni. Nyújtsuk ki kb. 4 mm vastagra, szaggassuk ki, és tegyük sütőlapra. 180 fokon, előmelegített sütőben kb. 8 perc alatt sül meg.
Ha már kihűlt, díszíthetjük a hozzávalókból vert kemény habbal, amit levágott csücskű zacskóba tettünk.

Nagyon sok sikert, jó étvágyat és gyönyörködést!













Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top