nlc.hu
Gasztro

Csõben sült padlizsán és körtés sütemény

Mai menünket vegetáriánusok is nyugodt lelkiismerettel elfogyaszthatják. Csupa zöldség és gyümölcs! Jó étvágyat kívánunk hozzá!


Csőben sült padlizsán

Hozzávalók:





• 1 kg közepes padlizsán
• só
• 1 kg paradicsom
• 1 kis csokor bazsalikom
• 3 gerezd fokhagyma
• 1 csapott mokkáskanál őrölt bors
• 5-6 evőkanál olívaolaj
• 30 dkg mozzarella sajt
• 10 dkg frissen reszelt parmezán


Elkészítése:

A padlizsánt megmossuk, kocsányát levágjuk, törzsét fél centi vastagon fölszeleteljük. Tálba szórjuk, 1 kiskanálnyi sóval összekeverjük, 1 órán át állni hagyjuk. Ezalatt a paradicsomot meghámozzuk ehhez, ha szükséges, le is forrázzuk, majd magjait kikaparva apróra vágjuk, serpenyőbe dobjuk. A fölaprított bazsalikommal és a présen áttört fokhagymával fűszerezzük, megborsozzuk, kissé megsózzuk. Lefödve, kis lángon 10 percig pároljuk, majd hűlni hagyjuk. A besózott padlizsánt folyó hideg víz alatt megmossuk, jól leszárogatjuk. Az olívaolajat serpenyőbe öntjük, és a forró olajban a padlizsánkarikákat mindkét oldalukon 2 percig sütjük, majd anélkül, hogy lecsöpögtetnénk, tálba rakjuk, és a maradék fölaprított bazsalikommal behintjük. Erre kerül a felszeletelt vagy kockákra vágott mozzarella, amit a paradicsomos mártással nyakon öntünk. Egy kevés parmezánnal behintjük, és előmelegített sütőben, közepes lánggal kb. 35 percig sütjük. Ekkor a maradék parmezánt is rászórjuk, és további 10 percig sütjük.


Körtés sütemény





Hozzávalók


• 4 császárkörte
• 5-5 dkg vaj, kukoricakeményítő és cukor
• 4 tasak vaníliáscukor
• 3 tojás
• só
• 1 ek. olaj
• 1 kk. vaníliaaroma
• 5.5 dkg liszt
• fél tasak élesztőpor
• 2 ek. rum


Elkészítése

A körtéket meghámozzuk, négyfelé vágjuk, a magházukat kivágjuk.
A vajat megolvasztjuk, a vaníliáscukorral elkeverjük, és enyhén barnára pirítjuk. A körtéket megforgatjuk a pirított cukorban, majd félretesszük.
A tojásfehérjét csipetnyi sóval habosra felverjük. A tojássárgákat, az olajat, a vaníliaaromát és a cukrot simára keverjük, majd hozzáadjuk a lisztet, az élesztőt és a keményítőt, végül óvatosan beleforgatjuk a tojáshabot,
Kerek teflontepsibe rendezzük a körtéket, és ráöntjük a tésztát. Meleg sütőben aranyszínűre sütjük. Amikor kész, rummal meglocsoljuk, és cukorral megszórjuk. Langyosan tálaljuk.





ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top