Gasztro

Cukkinis-fetás lepénykék

Görögös feta (nem árt vigyázni, hogy igazit vegyünk, tehát ne a dán változatokat tehéntejbõl), és finom cukkini. Már csak némi olaj hiányzik, és kész a mediterrán hangulat.






Hozzávalók:



• 40 dkg cukkini
• 1 fej vöröshagyma
• 2 tojás
• 1-1 evőkanál morzsolt bazsalikom, snidling és petrezselyem (apróra vágott)
• 10 dkg liszt
• fél citrom (leve)
• 12,5 dkg feta sajt
• 2 evőkanál olívaolaj

A szószhoz
• 1 evőkanál olívaolaj
• 1 fej vöröshagyma
• 2 gerezd fokhagyma
• 1 teáskanál morzsolt kakukkfű
• 1 doboz hámozott paradicsom (konzerv)
• őrölt bors
• só


Elkészítése:

A cukkinikat megmossuk, lereszeljük. A hagymát apróra vágjuk. Salátástálban összekeverjük a tojásokat, a cukkinit, a hagymát, a zöldfűszereket, a lisztet és a citromlét. Sóval, borssal ízesítjük, és belemorzsoljuk a sajtot. 1 kávéskanál olajat serpenyőben megmelegítünk, 1 evőkanál krémet teszünk bele, kissé laposra nyomjuk, hogy vastag, kerek lepénykét kapjunk, és nagylángon egyik oldalát 3 percig sütjük. Fakanállal megfordítjuk, majd a másik oldalát is megsütjük. Minden darabot így megsütünk, és melegen tartjuk.


A szószhoz az olajat megmelegítjük, beletesszük az apróra vágott hagymát, a zúzott fokhagymát és a kakukkfüvet, majd a paradicsomokat a levükkel együtt. Lefedjük, és 15 percig pároljuk, végül sóval, borssal ízesítjük. Személyenként 3-4 lepénykét tálra teszünk, negyed citromot adunk mellé, és a szósszal meglocsoljuk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top