Hozzávalók:
22,5 dkg vaj
22,5 dkg rétesliszt
7,5 dkg cukor
4 tojás
15 dkg étcsokoládé
só
a forma kikenéséhez vaj és liszt
A öntethez
2 citrom
1 evőkanál kukoricakeményítő
5 dkg cukor
Elkészítése:
A felfújthoz a citromok héját lereszeljük, levüket kinyomjuk. Mély tálban a cukorral és a citromhéjjal habosra keverjük a vajat. Állandóan kevergetve egyesével beledolgozzuk a tojásokat, majd a lisztet, csipetnyi sót, végül a citromlét. Kivajazott, lisztezett kuglófformába öntjük a masszát, vajjal megkent zsírpapírral letakarjuk, és vízgőz felett 1 óráig főzzük. Az öntethez a citromok héját lereszeljük, levüket kinyomjuk, és annyi vizet adunk hozzá, hogy 3 dl folyadékot kapjunk. Ezt a citromhéjjal és a cukorral együtt felforraljuk, majd belekeverjük a kevés vízzel előzőleg simára kevert keményítőt. Sűrűre főzzük, tálba öntjük, kihűtjük, és 10 percre fagyasztóba tesszük.
A mázhoz a csokoládét vízgőzben megolvasztjuk, egy adaggal mindenhol meglocsoljuk a felfújtat. 5 percre ezt is fagyasztóba rakjuk, hogy teljesen megdermedjen. Ezt a műveletet addig ismételjük, míg a csoki elfogy. Hidegen, de frissen tálaljuk, az öntetet külön kínáljuk hozzá.