Tésztatörténelem

A legenda szerint a XIII. század végén Marco Polo hozta Európába a kínai konyhákban akkor már több mint kétezer éve használt, s a hosszú hajóúton gazdaságosan felhasználható élelmiszert. Ennél azonban sokkal valószínűbb, hogy a mai Olaszország területén az arabok indították el diadalútján a száraztésztát, mégpedig akkor, amikor megszállták Szicíliát.

 

 

Ám könnyen lehet, hogy eredet dolgában nem is lehet eldönteni az elsőség kérdését, hiszen a tésztakészítést alighanem minden olyan nép egymástól függetlenül feltalálta, amely ismerte a búzatermesztés módját. A száraztészta receptje ugyanis rendkívül egyszerű – ha elegendően magas fehérjetartalmú búza áll rendelkezésre, akkor a legegyszerűbb esetben nem is kell hozzá más, mint liszt és víz.

Ez az egyszerű étek azonban – egyáltalán nem ok nélkül! – rengeteg lelkes hívet szerzett magának az idők során. Úgy kétszáz évvel ezelőtt Thomas Jefferson, a sokoldalú amerikai elnök saját készítésű makaróni- vagy spagettiprést tervezett, hogy főtt tésztával kínálhassa meg vendégeit. Az ipari léptékű tésztagyártás sem sokat váratott magára, és a ma már jó másfél százada gyári úton is előállított tésztaféléket számtalan fajtában kínálják a boltok.

 

A száraztésztáknak két fő típusa van:

a tojás hozzáadása nélkül, úgynevezett durumlisztből előállított változat (ilyen a klasszikus olasz tészták döntő többsége), illetve a tojással összedolgozott búzalisztből készült számtalan tésztaforma. A tojásos tészták képviselik a kategória csúcsát, a csomagoláson megjelenő tojásszám az egy kiló liszthez adott tojások számát jelenti: a legelterjedtebb a lényegében minden tésztás fogáshoz alkalmas négytojásos, míg a levesbetéteket általában nyolc tojással gyártják. Magyarországon a tojásos tészták a legnépszerűbbek.

A magyar háztartások jelentős része rendszeresen, szívesen fogyaszt tésztát, s ennek köszönhetően a termék bekerült a tíz legkedveltebb élelmiszer közé.

www.gyermelyi.hu