nlc.hu
Gasztro
Aroma és gondolat

Aroma és gondolat

Akár egy jó borról is beszélhetnénk, de ezek a szavak egy másik ital szakértõjének szótárából származnak. Egy, a világon mindenhol ismert és fogyasztott italról van szó.







Egy italról, ami élénkít és élvezetet nyújt, egy italról, amelynek szívesen hódolt Rousseau, Diderot, Voltaire és Bonaparte Napóleon; egy italról, amelyről Talleyrand, a francia diplomata és filozófus ezt mondta: „fekete, mint az ördög, forró, akár a pokol, tiszta, mint egy angyal, édes, mint a szerelem.”



Ez az ital a kávé, amely a 17. század első felében hódította meg Európát, és mire a 20. század beköszöntött, Európa első számú italának számított. A kialakult kávéházi kultúra az emberek mindennapjaiba ivódott, értelmiségiek és művészek tömege járt kávéházakba Németországban, Párizsban, Bécsben. Budapest és Prága is számtalan kávéházzal büszkélkedhetett, amelyek jelentős szerepet játszottak a számottevő irodalmi és művészi mozgalmak kialakulásában. Gondoljunk csak a New York kávéházban székelő Nyugat szerkesztőségére, vagy a Gresham-körre, amelynek művész, képkereskedő, művészeti szakértő tagjai a Gresham kávéházban találkoztak rendszeresen.


A létfontosságú társadalmi és kulturális funkciót betöltő kávéházak kialakulását a zamatos fekete ital népszerűsége hívta életre. A világhódító utat bejárt kávé ma is az egyik legkedveltebb ital, az igazi élvezetre vágyók sosem hagynának ki egy forró, aromás, krémes feketekávét, amihez ma már nem föltétlenül kell kávéházba menni.







Az új Douwe Egberts Omnia Créme instant kávé különleges krémességét, utánozhatatlan aromáját a Douwe Egberts speciális eljárásának:
a Micro Injection Spray Dried gyártási technológiának köszönheti. Utánozhatatlan, telt, bársonyos aromájával, és a gondosan összeválogatott kávéfajták harmóniájával tökéletes kávéélményt nyújt az instant kávé rajongóinak. Így akár otthon is nagy gondolatok születhetnek…

www.omnia.hu


Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top