nlc.hu
Gasztro
Gazdag saláta

Gazdag saláta





Hozzávalók 4 személyre:

• 30 dkg sertéskaraj
• só, őrölt bors
• 10 dkg szeletelt bacon szalonna
• 1 gerezd fokhagyma
• 1 ágacska rozmaring
• 8 kicsi padlizsán
• 15 dkg zsenge paraj
• 10 dkg paradicsom (lehetőleg zöld)
• 4 retek
• olaj
• 1 citrom leve
• fél pár darab mentalevél
• 5 dkg fenyőmag vagy hámozott mandula


Elkészítése:

A húst sóval, borssal meghintjük, felgöngyöljük, körben beborítjuk a szalonnával, és beletesszük egy kiolajozott tepsibe. Mellédobjuk a fokhagymát és a rozmaringot, és 180 fokos sütőben 20 percig sütjük, majd hagyjuk hűlni. Közben megmossuk a padlizsánokat, szárazra töröljük, hosszában kettévágjuk, ha nagyobbak, akkor vastagabb szeletekre szeljük, sózzuk, borsozzuk, és 5 percig sütjük egy vékonyan kiolajozott serpenyőben.

A spenótleveleket és a paradicsomot folyó vízzel alaposan megmossuk, ha szükséges, a parajt apróbbra tépkedjük, a paradicsomot cikkekre vágjuk. Megmossuk a retket is, és vékony karikára szeleteljük. Mély tálba 4 ek. olajat öntünk, citromlével, az apróra vágott mentalevelekkel, sóval, borssal jól összekeverjük. A fenyőmagot (mandulát) száraz serpenyőben egy kicsit megpirítjuk. Négyfelé osztjuk a zöldséget, a felszeletelt sült húst, a fenyőmagot, és meglocsoljuk a fűszeres olajjal.


Tipp

Nyári vacsorának is kínálhatjuk, behűtött rozé borral. Csirkemellből is készülhet, úgy kevesebb kalóriát tartalmaz a salátánk.





Jó tudni

A padlizsán a paradicsom és a paprika rokona, származási helye Kelet-India, hozzánk török közvetítéssel került. Energiaértéke alacsony, mindössze 27 kcal, víztartalma viszont magas. Gazdag ballasztanyagokban és folsavban, tartalmaz továbbá fehérjét, káliumot, kalciumot, foszfort, magnéziumot és vasat. Előnye, hogy kevés nátrium van benne. Lila héja antioxidánst tartalmaz. A kutatások szerint ez a nauzin nevű antioxidáns segít megőrizni a fiatalságot és a szellemi frissességet. Jelentős a C-, B1- és a B2- vitamintartalma.






Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top