nlc.hu
Gasztro
Õszibarackos omlett

Õszibarackos omlett





Hozzávalók:

• 7 dkg vaj
• 1 doboz őszibarackkompót
• 2 evőkanál rum
• 4 tojás
• 2 tojássárgája
• 10 dkg cukor
• só


Elkészítése:

A barackokat lecsöpögtetjük, a szirupot félretesszük. A barackok felét a szirup felével és 1 evőkanál rummal turmixoljuk, majd hűtőbe tesszük. A maradék barackot negyedekre vágjuk, és 3 dkg vajban aranyszínűre pároljuk. Lefedjük, és félretesszük. Az összes tojássárgáját a cukorral sima, krémes masszává keverjük. A tojásfehérjét csipetnyi sóval kemény habbá verjük, majd a tojássárgájához keverjük, a maradék rummal és 3 dkg olvasztott vajjal együtt. Teflonban, keverés nélkül omlettet sütünk a masszából, 1 dkg vajban, úgy, hogy az omlettek belseje kissé krémes maradjon. Amikor az omlettek szélei kezdenek sülni, a párolt barackokkal az omlettek egyik felét megrakjuk. Tálra csúsztatjuk, az üres részt a barackos részre hajtjuk, kevés hideg barackszósszal meglocsoljuk, a maradék szószt külön kínáljuk hozzá.


Variáció

Szinte egész évben készíthetjük, a legkülönfélébb konzerv gyümölcsökből (mangó, sárgabarack, fehér szemű szőlő, ananász, szilva, cseresznye).

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top