Tévedés, hogy a gyerekek csak a zsíros, édes, kalóriában gazdag dolgokat kedvelik: kis odafigyeléssel kedvet csinálhatunk a hasznos ételek elfogyasztásához is. Márpedig kulcsfontosságú, hogy már a születéstől fogva megfelelő étkezési kultúrát alakítsunk ki a gyermekkorban kialakított táplálkozási szokások ugyanis gyakran egy életen át elkísérnek. Az itt bemutatott trükkök segíthetnek az egészségesebb étrend megkedveltetésében, ugyanakkor azt sem szabad elfeledni, hogy az egyik legfontosabb tényező a szülői példa ha te egészségesen táplálkozol, azzal nem csak önmagadnak tehetsz jót!
tipp: ügyelj a körülményekre!
A gyerekek és felnőttek viszonyát egy-egy új ételhez nem pusztán annak íze határozza meg: legalább ilyen fontos az, hogy milyen hangulatban és körülmények között próbálták ki és kapják a későbbiekben. A gyerekeknek szánt Nestlé gabonapelyhekhez ezért is jár szinte mindig valamilyen játék vagy gyűjthető apróság ha az adott ételről kellemes dolgokra asszociál a gyerek, nagyobb eséllyel fogja szeretni. Ugyanezért fontos, hogy ne csak úgy, mellékesen egyen a család, hanem a reggelit, ebédet és vacsorát lehetőleg teljes családi körben fogyasszuk el és mindig gondoskodjunk róla, hogy a gyereknél legyen pár falat tízórainak és uzsonnának való.
tipp: nem mindegy, hogyan tálalunk!
Sokat segíthetünk egy-egy étel megkedveltetésében, ha gondoskodunk a különleges és kedves tálalásról. Ha például a tejet nem zacskóban, hanem egy vidám, színes üvegben tároljuk, máris élmény lesz kitöltése ugyanilyen jó lehet egy különleges tányérka vagy pohár. A tálalás módja is lehet különleges: bár nagyszüleink még úgy tartották, hogy az étellel nem szabad játszani, egyáltalán nem baj, ha a gyerek egy kicsit barátságba kerül vele. Rakjunk ki mosolygós arcot a szendvicsén zöldségekből, legyenek csillag alakúak a teljes kiőrlésű lisztből készült pogácsák, vagy éppen helyezzük fel az egyik gabonapelyhet díszként a bögre szélére a lehetőségek száma végtelen.
tipp: együtt az igazi!
Szívesebben esznek a gyerekek, ha úgy érezhetik, ők is szerepet kaptak az ételek elkészítésében: keressünk olyan feladatokat, amelyek könnyen elvégezhetők és csináljuk velük együtt az ebédet vagy a reggelit! Sok gyerek szereti, ha valamilyen állandóság-érzetet biztosító rituálé kapcsolódik az étkezésekhez és itt nem kell feltétlenül valami időrabló foglalatosságra gondoskodni. Épp elég lehet például, ha egy varázsszót kell elmondani, miközben összekeverjük a tejet a gabonapehellyel, vagy kikötjük, hogy mindig úgy ér csak kanalazni, hogy egy kanálban legalább két Cheerios-karika legyen.
tipp: a változatosság gyönyörködtet
Az étkezések időpontját tekintve fontos, hogy ragaszkodjunk a rendszerességhez, ugyanakkor adjunk mindig mást gyermekünknek ne adjunk esélyt rá, hogy megunjon valamit csak azért, mert túl gyakran kerül az asztalára. A Nestlé teljes kiőrlésű gabonapelyhei is nagy választékban elérhetők ha három-négy típust váltogatunk, biztosak lehetünk benne, hogy gyerekünk szívesebben kezdi egészségesen a napot. Ugyanez igaz persze a reggeli mellett a többi étkezésre is: nagyszerű dolog, ha például mindig gyümölccsel zárjuk az ebédet de gondoljuk arra, hogy ugyanaz a gyümölcs ne szerepeljen napokig az étlapon.
A témával kapcsolatban további információk olvashatók a www.reggelizz.hu oldalon.