nlc.hu
Gasztro
Egy 3000 éves találmány – és igazi élmény

Egy 3000 éves találmány – és igazi élmény

Tudta-e Ön, hogy a kínaiak már idõszámításunk elõtt 3000 évvel ismerték a jégkrém, a fagylalt elkészítésének módját?




Sőt, sok híres történelmi személy nagy rajongója volt a jégkrémkultúrának egyesek orvosi, mások pedig gasztronómiai megfontolásokból. A gyógyításhoz értő Hippokratész (i.e. 460-375) például kortársainak is ajánlott fagyasztott étkeket, „mivel az felpezsdíti a testnedveket és javítja a közérzetet“.

Természetesen mondanunk sem kell, hogy az akkori jégkrém egészen más külsőt öltött, mint mai utódja. Néró császár (37-68) a korabeli Rómába futárával hozatott hegycsúcsi havat, amelyet rózsavízzel, mézzel, gyümölccsel és fagyantával összekeverve kínált fel különleges frissítőként vendégei számára. Goethe-ről azt állítják a történelmi írások, hogy nagyon szerette a málna fagylaltott, és Bismarck kancellárnak is igen nagy élvezetet okoztak a fagyasztott finomságok.

1860 jelentette a fagylalt és a jégkrém történelmében az egyik nagy áttörést, amikor megjelentek az első fagylaltkelyhek, a jegeskávék és a Cassaták. 1923-ban az Ohio állambeli Harry Bust feltalálta a pálcikás fagylaltot, ezzel megteremtve az első igazi jégkrém „hasonszőrű“ elődjét. Természetesen a legnagyobb előrelépést a hűtőgép megjelenése jelentette 1930-ban. Ezzel a felfedezéssel be is indulhatott a jégkrém ipari előállítása is. Magyarországon 1975-ben jelentek meg az első jégkrémek, bizonyára mindenki emlékszik a máig híres és nagyszerű Leo jégkrémre, mely mind a mai napig kapható a „jégkrém-lelőhelyeken“.







Az érdekesség az, hogy habár a jégkrém a kínaiaktól indult, a franciák, a németek és a olaszok egyaránt kedvelték e különleges étket, mégis a fagylalt leginkább az utóbb említett nemzethez kötődik, legyen az eper, vanília, csokoládé vagy éppen dió. A hazai piacon is megjelent egy jégkrémcsalád, mely az olasz kézműves fagylalt kultúrájából táplálkozik. A La Cremeria jégkrémek minden mesterséges szinezéket mellőzve az átlagon felüli gyümölcstartalommal rendelkeznek, s igen kíváló élményt nyújtanak nyári melegben a felfrissülni vágyóknak. S noha mondhatjuk, hogy 3000 éves találmányról van is szó, a gasztronómiában a fagylalt, a jégkrém még mindig a legelőkelőbb helyeken szerepel.


Látogasd meg a honalpot is! »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top