Hozzávalók 4 személyre:
- 65 dkg pulykamell,
- 40 dkg gesztenye,
- 20 dkg kolbász,
- 1 gerezd fokhagyma,
- 2 ek. apróra vágott zsálya és rozmaring (vegyesen),
- 2 ek. olívaolaj,
- só,
- őrölt bors,
- 3-4 dl csirkehúsleves (leveskockából),
- 3-4 babérlevél,
- 2 ágacska rozmaring.
Elkészítés:
A gesztenyék héját bevágjuk, meleg sütőben megsütjük (kb. 25-30 perc). Kivesszük a sütőből, nedves ruhával letakarjuk, hogy ki ne száradjanak, és gyorsan meghámozzuk őket, amíg még melegek. A kolbász bőrét lehúzzuk, a kolbászt apróra vágjuk, és pár percig olaj nélkül sütjük. A gesztenye felét nagyobb darabokra törjük, a kolbászhoz adjuk, sóval, borssal ízesítjük, és 2 percig sütjük. A rozmaringot és a zsályát összekeverjük a zúzott fokhagymával. A húst vízszintesen óvatosan félbevágjuk (de nem vágjuk át teljesen!), majd kiterítjük, kiklopfoljuk, hogy végül egy vékony, szabályos formájú hússzeletet kapjunk. Bedörzsöljük a fűszerkeverékkel, ráterítjük a gesztenyés kolbászt, és feltekerjük. Cérnával vagy hústűvel rögzítjük. Az olajban minden oldalán pirosra sütjük a tekercset, majd hozzáöntünk 1 dl levest, és közepesen meleg sütőben puhára pároljuk (kb. 1 óra). Időnként újabb adag levest öntünk rá, és a sütés utolsó 5 percében hozzáadjuk az egész gesztenyéket, a babérleveleket meg a rozmaringágakat. Kicsit hűlni hagyjuk, majd felszeleteljük, és a gesztenyékkel körítve tálaljuk.
Idő: 1 óra 40 perc
Már kapható a Nők Lapja Konyha téli száma! | |
Ünnepi szárnyalás: Márton-napi lúdtól a karácsonyi kacsáig Mellékletben: Ajándékötletek Stahl Judit legújabb könyvéből! |