nlc.hu
Gasztro
Gyümölcssaláta mandulás joghurtszósszal

Gyümölcssaláta mandulás joghurtszósszal

Hozzávalók (4 személyre):


• 3 db érett körte
• 10 dkg szeder
• 2 db érett őszibarack
• 2 evőkanál mandulapehely
• 1 evőkanál citromlé
• 6 evőkanál frissen facsart narancslé
• 1 késhegynyi őrölt szerecsendió-virág
• 1 evőkanál méz
• 1 vaníliarúd
• 2 dl joghurt
• 5 dkg kis kemény amaretti (mandulás habcsók)

Serpenyőben, zsiradék nélkül pirítsuk meg a mandulapelyhet, majd hagyjuk hűlni. A barackot és körtét mossuk, magozzuk, szeleteljük vékony cikkelyekre, és csöpögtessünk rá citromlevet, hogy ne barnuljon meg. A narancslevet, porcukrot és őrölt szerecsendió-virágot keverjük össze, és öntsük a gyümölcsökre. A mandulás habcsókokat zacskóba téve törjük apróra sodrófával. A morzsolt amarettit keverjük a joghurthoz, majd a szószhoz adjuk hozzá a mézet és egy kevés valódi vaníliát. Keverjük össze az öntetet, majd öntsük le vele a gyümölcssalátát, szórjuk rá a mandulapelyhet, és díszítsük szederrel. Mennyei!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top