Csábító egytálételek – római tálban

| 2009. Január 12.
Százféle sütő-, főzőalkalmatosság áll ma bárkinek a rendelkezésére, hát miért sütne-főzne éppen római edényben vagy itthon talán jobban ismert nevén pataki tálban? Milyen örömökkel és milyen macerával jár, ha mégis ezt választja?

Mivel egy agyagedényben, egyszerre készíthetjük el a főételt s annak köretét, energia- és időtakarékos választás lehet. A tápanyagok jobban megmaradnak ennél a sütési módnál, s zsiradékot is legfeljebb akkor kell külön hozzáadni az ételhez, ha szárazabb húst szeretnénk sütni.

A sütőedények anyagának alacsony porozitása és az alapanyaguk speciális összetevői alkalmassá teszik a tálakat hagyományos és mikrosütőben való használatra is. Ha mikróban sütünk, vigyázzunk, mert a beáztatott sütőtál nedvességtartalma gyorsan felhevíti magát a tálat is. Első sütéskor egy-két órával a tényleges használat előtt be kell áztatnunk az edényt, de később is meg kell ezt tenni egyesek szerint minimum néhány percre, de inkább fél-egy órára, hogy a tálat átjárja a nedvesség, hiszen ebből a folyadékból lesz később a gőz, amelyben az étel párolódik. Ez a kezelés egyébként csökkenti a sütési időt is, és gátolja az étel odaégését a tálhoz. A tál beáztatása tehát használat előtt mindig elkerülhetetlen.

Hasznos tanácsok:

A legfontosabb érv a sütőtálak mellett természetesen még mindig az, hogy mi csak megpucoljuk a hozzávalókat, gondosan – vagy épp „ahogy sikerül” szabvány szerint – beleteszünk mindent az edénybe, azt a sütőbe, és egy-két óra elteltével, mikor az illatok már kellően bejárták a lakást – kivéve, ha szupermodern és nagy teljesítményű a szagelszívónk –, felnyitjuk a fedőt, és nekilátunk az evésnek. A receptek variálhatósága pedig szinte végtelen, ha tudjuk, a tál érleli helyettünk egybe az ízeket. Bátran helyettesítsük hát a fentebb található receptek összetevőit, persze ezt is mértékkel. A rozmaring jól áll ugyan a báránynak, de a pisztráng meg fog sértődni!

 

Exit mobile version