nlc.hu
Gasztro
Clinton elnök és a meggyleves – Receptek Amerikából

Clinton elnök és a meggyleves – Receptek Amerikából

Tamás vendége a konyhában ezúttal az amerikai Linda Vadász. Neki köszönhetjük tehát azt a mézes sült oldalast, amit addig kóstolgattunk, amíg volt belőle, és a rebarbaratortát, ami egész egyszerűen FENOMENÁLIS!!

Clinton elnök és a meggyleves Provokatív kérdésemre, hogy vajon az amerikai konyha csupa gyorsételből áll-e, ahogy azt sokan gondolják, Linda határozott nemet mondott. Aztán sorolta a különböző országrészeket és azok jellegzetességeit. New Englandben például elsősorban a tenger gyümölcsei kerülnek az asztalokra, New Orleans környékén pedig keveredik a francia, a karibi, a fekete és az indián konyha. Délen, Texas és Mexikó vidékén rendkívül népszerű a barbecue, a csirke, a hagyma és az édes kukoricás kenyér. Természetesen vannak olyan ételek is, amelyek minden államban kedveltek. Ilyen a steak, héjában sült burgonyával, tejfölös-snidlinges szósszal, a hamburger, a tengeri étkek, az almatorta és a nálunk is „jól bevált” brownie. Bár Linda megszerette a magyar konyhát, néha hazai ízekre vágyott, ám 1994-ben, amikor magyar férjével Budapestre jött, nemigen találta meg nálunk azokat az alapanyagokat, amelyekre szüksége volt. Azóta sokat változott a helyzet, pekándiót, vörös áfonyát vagy fekete babot már nem a tengerentúlról kell hoznia.

Tizenöt év alatt jelentősen átalakult a magyar gasztronómia, Linda szerint előnyére. Több zöldséget eszünk, kevesebb a zsír, elmozdultunk az egészségesség irányába. Ám azt ő sem érti, miért nem lehet elég friss halat, magyar zöldséget, gyümölcsöt kapni a piacokon, csarnokokban, miért nem használják ezeket a jó minőségű nyersanyagokat a magyar éttermek. Apropó: miért nincs jelenleg egyetlen magyar étterem sem New Yorkban? És miért nem tudnak az amerikaiak a Linda szerint is kiváló magyar borokról? Megkérdezem azt is, melyek a kedvenc magyar ételei.

– A libamáj! Meg a roston sült fogas, a bográcsgulyás, a pörkölt, a Székely-káposzta. És a meggyleves – teszi hozzá. Ebből a Linda-féle, de magyar meggylevesből Bill Clintonnak is jutott, amikor barátainál Martha’s Vineyardon (híres üdülőhely) töltött pár napot, és ott Linda lánya is főzött neki.

Éljen a magyar-amerikai gasztronómiai barátság! A recepteket pedig érdemes kipróbálni.

Jó étvágyat!

  Eper-rebarbara pite (90 perc+30 perc pihentetés)

Clinton elnök és a meggyleves Hozzávalók: 50 dkg eper, 50 dkg rebarbara, 4 ek. barna cukor, 4 tojássárgája, 3 dl tejszín, 1 rúd vanília, 3 ek. porcukor; a tésztához: 20 dkg liszt, 13 dkg vaj, 7 dkg porcukor, fél csomag vaníliás cukor, fél csomag sütőpor, csipet só, 1 tojássárgája, 1-2 tk. tejföl, 1 kk. reszelt citromhéj.

Először a tésztát készítjük el, melyhez a lisztet összekeverjük a porcukorral, a vaníliás cukorral, a sütőporral és egy csipet sóval. Ezt követően a hideg vajjal szépen lassan elkezdjük összemorzsolni az egészet. Hozzáadjuk a reszelt citromhéjat, a tojássárgáját és fokozatosan annyi tejfölt, hogy könnyen gyúrható és nyújtható tésztát kapjunk. Az elkészült tésztát hűvös helyen fél órát pihentetjük, majd újból átgyúrjuk, és kibélelünk vele egy kerek tortaformát. 160 °C-ra előmelegített sütőben 12-15 perc alatt elősütjük a tésztát. Az epret és a rebarbarát megmossuk, szárazra töröljük, és nagyobb darabokra vágjuk. Beletesszük a torta közepébe. (Ne ijedjünk meg, ha púposan lesz benne, mert úgyis összeesik.) A tejszínt összekeverjük a tojások sárgájával, a vanília kikapart magjával és a porcukorral. Simára keverjük, és ráöntjük a gyümölcsre. A tetejére barna cukrot szórunk és 170 °C-os sütőben 35-40 perc alatt megsütjük.

 
További négy (!) zseniális amerikai receptet
(Cézár-saláta, Édesburgonya-szuflé, BBQ oldalas, Hideg mentás zöldborsó-krémleves) találhatsz a Nők Lapja április 15-án megjelenő, 16. számában!

Kukaföldrész fölfedezése Még több az e heti Nők Lapjából:

Dobó Katát várja otthon valaki »
D. Tóth Kriszta: Kukaföldrész fölfedezése »
6 hathatós érv az óvszer mellett »
Miért járnak az amerikaiak pszichológushoz? »
Az amerikai háziasszonyoknál minden rendben van »
Mondjunk igent az apró lehetőségekre is! »

 
A Nők Lapjára itt fizethetsz elő »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top