Rosinante, az életérzés

Már az előkészületek alatt éreztem azt a jófajta bizsergést, amelyből az örök szerelmek születnek, aztán az esküvői parti, a vacsora és a vendéglátás teljesen legyőzött.

Azóta többször megfordultunk Szigetmonostoron, részint a kiváló konyha, részint a hely hangulata miatt.

Most, hogy végre jó idő van, csiripelnek a madarak, virágoznak a fák, bicikliznek a családok, szóval most, hogy ennyire szívmelengetően bájos tavasz lett, a városi emberben felhorgad a vágy a vidék iránt. Annak az összes kellemes sztereotípiájával együtt.

S ezeket az álmokat váltja valóra a hely. Itt egy ebéd nem feltétlenül az előétellel kezdődik és a desszerttel zárul. Lehet sakkpartival kezdeni, és egy kis tollasozással zárni, s ezért sem a többi vendég, sem a személyzet nem fog ferdén nézni ránk. Ide nem egy gyors ebédre futnak ki az emberek, hanem vendégségbe jönnek.

A fogadó személyzete az elmúlt tíz év alatt tökéletesen összecsiszolódott. Olajozott módon működik minden. Az asztalunkhoz érkező pincér kedves, jókedvű, de nem tolakodó. Minden kérdésünkre kimerítő és döntést megkönnyítő válaszokat ad, javaslatot tesz az italválasztásra, majd a rendeléseinkkel elsuhan.

A tavaszi étlap könnyed, ízgazdag, tele színekkel és illatokkal. A paradicsomconsommé egész varázslatos, hiszen ránézésre nehéz lenne megállapítani róla, hogy paradicsomból készült, viszont ha megkóstoljuk, akkor a sötét színű erőleves gazdag paradicsomízzel önti el a szájpadlásomat. A kakukkfüves vargányagombóc-leves krémesen lágy, harmonikus, a gomba pont annyira uralja, amennyi még nem bántó.

A leves mellett egy kicsit belekontárkodunk némi előételbe is. A fetás tésztaháromszögek önmagukban is kellemesek, de igazi karakterük akkor bomlik ki, amikor kölcsönhatásba keverednek a sültpaprika-krémmel.

Kakukkfüves vargányagombóc-leves

Fetás tésztaháromszögek

A kényelmes, megfontolt tempóban érkező fogások közben a lányaim el-el szökdösnek az asztaltól. Otthon semmilyen körülmények között nem megengedett, de itt érzem, ahogy hívja, húzza őket a kert, a lugasban fellógatott hinta, a medence vizén ringatózó labda.

Főfogásnak fehérpecsenyét kérek, póréhagymakazallal a tetején, csodásan finom steakkrumplival. A hús mellé adott, Mexikót idéző taco a férjemet nyűgözi le, engem a sült póréhagymacsíkok hoznak lázba. Örök szerelmem a sült hagyma, képes vagyok hagymás rostélyost rendelni, rostélyos nélkül vagy minimum dupla adag hagymával, szóval nálam már csak ráadás, hogy a hús omlós, a taco ízletes, jól fűszerezett, kellően temperált. A marhahús mellett egy konfitált malacsült érkezik, és – az étterem gyerekétlapjáról – némi sajt rizibizivel, a „hölgyeknek”.

Fehérpecsenye póréhagymával

Konfitált malacsült

A lassan készített dagadó omlós, a mellé kínált káposztával töltött kenyérlángos meg már az étlapról hívogatóan kacsingatott, és így ehető valójában is megfelel az elvárásainknak.

Kisebb pihenő után, némi kávé kíséretében érkezik a desszert. Jómagam az élvezetek fokozása végett kávéparfét rendelek, amely marcipánkéregben, csokoládéspiskóta-kockákkal gazdagítva, csábítóan fest a tányéron. A fagylalt finoman kávés, a marcipán szépen formában tartja és kellően édesíti a parfét, a piskóta biztosítja a kellő hátteret.

Kávéparfé

A férjem a vaníliafrappé mellett dönt, amelyet három szeletke kalács körít. A frappé hűs, shake-re emlékeztető, tojáslikőrrel bódított, a kalácsok mogyorósak és langyosak. A „nők” számára a selymes eperraguval körített csokoládétortát választjuk, gondolván, hogy így mindkettőnek kedvezünk, lévén az egyik eper-, a másik csokoládéfüggő.

Vaníliafrappé

Eperraguval körített csokoládétorta

A tökéletes jóllakástól egy leeresztésnek indult focilabda és a tollasütők mentenek meg. Kicsit rohangálunk, élvezzük a Duna fölött lassan hanyatlásnak induló nap fáradó fényét, a kertet. Még egy kicsit elpihenünk a nyugágyakban, még egy utolsót sakkozunk a „nőkkel”, aztán fájó szívvel véget vetünk a vendégségünknek, és hazakompolunk.