Hozzávalók 2 személyre:
- 4 nagy vagy 8 kisebb megmosott burgonya
- 4 evőkanál olívaolaj
- 1 nagy fej hagyma
- 20 dkg cheddar sajt
- 4 csík Ringa Füstölt-főtt Bacon
- tejföl
- néhány szál snidling
- só
Elkészítés:
Előmelegítjük a sütőt 200 C fokra. Villával megszurkáljuk az alaposan megmosott burgonyákat, és addig sütjük őket, míg megpuhulnak (kb. 45 perc). Kivesszük a sütőből, majd hosszában elfelezzük a burgonyákat, és kikaparjuk a belsejüket úgy, hogy közepesen mély üreg keletkezzen. Az üregbe teszünk egy kis olívaolajat, megsózzuk, majd pár percre visszatesszük a sütőbe. Összekeverjük a reszelt sajtot a felaprított hagymával és az előzőleg megpirított, majd felkockázott baconszalonnával, és annyi időre tesszük be a sütőbe, amíg a sajt ráolvad. Tejföllel és snidlinggel tálaljuk.
Tipp: Előételnek, vendégváró „falatnak”, nagyobb mennyiségben pedig főételnek is kiváló. |
![]() A júliusi tartalomból: • Bográcsban főtt ínyencségek |