nlc.hu
Gasztro
Perui rakott csirke

Perui rakott csirke

Amikor hazaesünk a munkából, és a vacsorakészítésen kívül is rengeteg dolgunk van, igazán jó megoldás, ha gyorsan összedobunk egy tepsis fogást, majd betoljuk a sütőbe, hadd készüljön el addig, míg segítünk gyermekünknek a matekleckében, vagy kivasalunk egy adagnyi mosott ruhát. Korgó gyomor esetén érdemes végiggondolni, hogy ezek az ételek ugyan elég gyorsan összeállíthatók, de mivel a sütés időt is bele kell számolnunk, nem lesz fél órán belül az asztalon a vacsora.

Hozzávalók 4 személyre:

  • 1 darab 1,5 kg-os csirke
  • 3 dl tejszín
  • 1 piros kaliforniai paprika
  • 5 dkg dió
  • 4 tojás
  • tengeri só
  • olívaolaj
  • 1 mokkáskanál cayenne bors
  • 1 mokkáskanál currypor
  • 1,5 kg burgonya
  • 5 dkg vaj
  • 2-3 dl tej
  • 15 dkg cheddar sajt

Perui rakott csirke

Elkészítés:

Az időzítés tervezgetése közben ne felejtsük el beleszámolni a csirke főzési idejét, hiszen az elkészítés azzal indul, hogy hideg vízben feltesszük főni, és mellérakunk egy-egy szál sárga- és fehérrépát. Megsózzuk, és miután felforrt, lehabozzuk, majd gyöngyözve puhára főzzük.

Miután megfőtt, kivesszük a főzőléből (ezt ne öntsük ki, kell majd belőle!), megvárjuk, míg kihűl, és lefejtjük róla a színhúst. A melléről, a combjáról és szárnyáról is szedjük le, majd tépkedjük szálakra.

Közben tojásokat sós vízben megfőzzük, megpucoljuk, és cikkekre vágjuk. A paprikát apró kockára vágjuk, és kevés olívaolajon megfuttatjuk. Felöntjük tejszínnel és 3 dl főzőlével. Ízesítjük tengeri sóval, cayenne borssal és curryvel. Beleforgatjuk a csirkét, összeforraljuk, és félrehúzzuk. Közben a burgonyából tejjel és vajjal finom burgonyapürét készítünk.

Egy tűzálló tálat kikenünk vajjal, és elterítjük benne a pürét. Rászedjük a csirkeragut. Megszórjuk a felezett dióval, elrendezzük rajta a tojáscikkeket, és ráreszeljük a sajtot. Forró sütőben kb. 15-20 perc alatt szép barnára sütjük.

Joghurttorta friss gyümölcsökkel
A júliusi tartalomból:

• Bográcsban főtt ínyencségek
• Spórolós töltött finomságok
• Fogyjunk mediterrán diétával!
• Süssünk gyümölcsökkel!
• Tüzes ételek forró napokra

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top