A forró nedű fogyasztásának különböző szertartásai alakultak ki a világban. Ezek között is legendásan híres teázási szokások vannak Japánban, Kínában, Indiában, Angliában vagy éppen Oroszországban.
Lássuk hát, hogyan is teáznak
Japán csa-no-ju
A japánok teázási szertartása bizony nem egyszerű feladat az európai emberek számára, ezért csak nagyobb vonalakban érintjük a legfontosabb szabályokat. A csa-no-ju, vagyis a teaszertartás helyszíne a szukija, magyarul teaház, amely a kert egy gondosan kiválasztott szegletében helyezkedik el. A teázásra érkező vendégeket a teaház kertjében fogadja a házigazda. A vendégek elegáns kimonóban, fehér zokniban érkeznek, és legyezőt, valamint papírszalvétát hoznak magukkal. A szertartás kezdetéig a kertben várakoznak, ahol megmossák a kezüket és kiöblítik a szájukat. Miután végigsétálnak a roji-n, vagyis az úton ami szukijához vezet, megérkezve a helyszínre mélyen meghajolnak.
A tatamin rangjuk alapján helyet foglalnak és szakéval, illetve könnyű ételekkel készülnek a ceremóniára. Ezután újabb rövid várakozás következik a kertben, majd a gong hívó szavára kezdetét veszi a szertartás. Miután tálalták a süteményeket, a házigazda matcha (bambusz) tálba helyezi a teát, ráönti a vizet, és matcha ecsettel, előírt mozdulatokkal összekeveri. Ebből a sűrű folyadékból önt a vendégek csészéjébe, amit forró vízzel hígít. A vendégek mindannyian ugyanabból a csészéből kortyolnak, három lassú kortyot, majd megtörölve a csésze szélét továbbadják a következő vendégnek. Természetesen a legfontosabb vendég kezdi a teaivást, és a süteményes tál is ő elé kerül. Miután valaki ivott a teából érthetően megköszöni és megdicséri a tea ízét. A teafogyasztás után halk beszélgetést folytatnak, majd a teamester megadott jelére elbúcsúznak a házigazdától.
Kínai Gong Fu Cha módszer
A kínaiak szertartása valamivel egyszerűbb, de még mindig egy távoli világot jelent az európai fogyasztók számára. A gondosan szedett minőségi tealevelek ebben kultúrában, épp oly fontosak, mint a minőségi víz, vagy a tökéletes eszközök, amelyekkel a teát elkészítik. Kína hatalmas ország, ezért az országon belül is többfél szokással találkozhatunk, amelyből most röviden a Gong Fu Cha módszert ismertetjük.
Ez a teakészítési szertartás a Ming-dinasztia idejéből származik. A legfontosabb, hogy először minden eszközt felmelegítenek. Először a yi xing teáskannába töltik az előre kimért forró vizet, majd innen áttöltik a kiöntőbe, majd a szagoló és ivócsészékbe. A gondosan válogatott tealevelek csak ezután kerülnek a felmelegített kannába, és ekkor kerül sor a levelek forrázására. A legtöbben azt hinnénk, hogy el is készült a kellemes ital, de ez nem így van. Ez a „tea” ugyanis csak az eszközök átmosására használandó, csak a második forrázással készült tea kerülhet szervírozásra. Először a kannából a kiöntőbe, majd innen a szagoló csészébe, és legvégül a vendég ivócsészéjébe. A hosszú nyugodt, körkörös folyamat lényege, hogy így nemcsak a tea zamatát, ízét, hanem az illatát is kiélvezhetik. A legjobb illata természetesen az első forrázásnak van, a legfinomabb íze pedig a harmadiknak- állítják a módszer követői. Legalább öt csésze teát fogyasztanak el, miközben elmélyült beszélgetést folytatnak.
Indiai masala chai
Az indiaiak nemcsak termesztik a különböző teacserjéket, de előszeretettel fogyasztják is. Náluk nincs különösebb ceremónia az elkészítésre, és nem is a kísérő ételeken van a hangsúly, hanem a tea fűszerezése az igazán mérvadó.
Sok helyen a tea tejjel készül víz helyett, vagy fele-fele arányban, esetleg egyharmad rész tej, és kétharmad rész vízzel, amihez bőven adnak nádcukrot, és persze különböző fűszereket. A keveréket öt percig hagyják állni, majd átszűrve öntik a csészékbe. Hagyományaik szerint a fém pohár a legalkalmasabb az így készült tea elfogyasztására.
A masala chai alapanyaga a jól ismert fekete tea, amelyhez ízlés szerint különböző fűszert, fűszereket adnak. A legtöbbször fahéjat, kardamont, koriandert, szegfűszeget, borsot, szerecsendió-virágot, babérlevelet, római köményt, ánizst vagy gyömbért.
Tibetben sóval és khi-vajjal készítik, amelyet egyszer lehet, hogy érdemes kipróbálni.
Az angol Cream tea
A legendás angol ötórai teázás szertartása az 1840-es évekig nyúlik vissza. Előtte csak a nagyon gazdag arisztokrácia és természetesen a királyi család élvezhette az “egzotikus” ital ízét.
Az angol teázáshoz hozzátartozik az elegáns környezet, a finom porcelán teáskészlet, az ezüst kiskanál és a gyönyörű teáskanna.
Az igazi angol ötórai teaszertartás azonban nem a különleges módszerrel elkészített teán alapszik, hanem a teát kísérő ételektől nyeri el legendás hírét.
Ismerjük hát meg az angol cream tea-t. A nevéből a legtöbben arra gondolnak, hogy ez egy finom tejszínes tea, pedig ez nem így van. A cream – egy clotted cream elnevezésű tejszínszerű krémet takar, amely nem a teába kerül, hanem a scone elnevezésű péksüteményre.
Először is felszolgálják a fekete teát, amelyhez ízlés szerint öntenek egy kis tejet, és a cukor hozzáadása sem számít bűnnek. Az, hogy a teát kell-e a csészébe önteni először, vagy a kevés tejet, erről igazán sohasem tudnak megállapodni.
Ezután a scone-t kettévágják, és mindkét oldalon vastagon megkenik eper dzsemmel, melynek a tetejére kanalazzák a cream-et. A péksütemény mellett természetesen ízletes szendvicseket és más teasüteményeket is felszolgálnak, de a teázás fénypontja a dzsemes, cream-es scone.
A jellegzetes Orosz szamovár
Amikor a teázásról beszélünk kihagyhatatlan, hogy beszéljük az orosz hagyományról, amelynek alapja a mindenki számára oly ismert szamovár.
A szamovárról tudni kell azonban, hogy nem teafőző eszköz, hanem a vízforraló szerepét tölti be. A szamovár eredetileg kínai találmány, de a 19. századtól minden orosz háztartásnak része volt.
Hogyan is készül az orosz tea?
A szamovár egy nagy fémtartály, aminek a közepén egy fémcső fut végig.
A tartályt feltöltik vízzel, a csőbe faszenet tesznek és meggyújtják. Amikor a faszén átforrósodott, a teáskannát a cső tetejére helyezik és készítenek belőle egy erős teakoncentrátumot. Ennek a teaeszenciának a neve „zavarka”, amelyet forró vízzel hígítva szolgálnak fel a „sztakan”-ból, vagyis az üvegpohárból, ami a „podsztkanyik” elnevezésű fém pohártartóban várja, hogy elfogyasszuk belőle az isteni nedűt.
Az orosz teázási szertartásnak ezért a legfőbb eleme az eszköz, amelyből a tea az asztalunkra kerül.
