Gasztro

Kacsamell édes-savanyú céklával

Fóliában megsütve a cékla új életet kezd, és olyan finom, hogy még a meggyőződéses ellenzői is kénytelenek álláspontot változtatni.

Kacsamell édes-savanyú céklávalHozzávalók 2-4 személyre:

  • 2 darab kacsamell
  • ujjnyi reszelt gyömbér
  • 4 közepes méretű cékla
  • olívaolaj
  • 1 nagy fej vöröshagyma, közepesen finomra vágva
  • 2-3 szárzeller, felszeletelve
  • 2 evőkanál mazsola
  • 2 evőkanál kapribogyó
  • 4 evőkanál balzsamecet (vagy vörösborecet)
  • 2 evőkanál barnacukor
  • só, bors

Elkészítés:

A cékla akár előző nap is elkészíthető: a sütőt előmelegítjük 200 C-ra.
A céklákat egyenként alufóliába csomagoljuk (kevés olívaolajjal csöpögtetjük meg, sózzuk), és kb. 1 óra alatt megsütjük. Kissé lehűtjük, héját eltávolítjuk.
Fél centiméteres, egyenletes méretű kockákra vágjuk. Lábasban 3-4 evőkanál olívaolajon üvegesre pirítjuk a felaprított hagymát. Amikor megpuhult, hozzáadjuk a felszeletelt zellert és a mazsolát, egy percig átforgatjuk. Hozzáadjuk a felkockázott céklát és a kapribogyót. Ráöntjük a balzsamecetet és a cukrot, erősebbre vesszük a hőt, és 4-5 percig főzzük, hogy az ecet kissé elpárologjon, a cukor pedig felolvadjon, és szirupossá alakuljon. A végén kevés friss mentát, vagy bazsalikomot adhatunk hozzá. Hűtőben tároljuk.
A kacsamellek bőrős részét beirdaljuk, sózzuk, borsozzuk, bedörzsöljük kevés reszelt gyömbérrel. 220 C fokos forró sütőben, bőrös felével felfelé, lehetőség szerint sütőrácsra állítva, pontosan 20 percig sütjük. Alufóliával letakarjuk, és szeletelés előtt 5 percig állni hagyjuk.

Egészben sült vörösboros camembert A legfrissebb szám tartalmából:

• Bográcsban főtt ínyencségek
• Spórolós töltött finomságok
• Sörrel turbózott húskülönlegességek
• Lajos Mari almás édességei
• Grillezzünk a szobában

 Fizess elő A Nők Lapja Konyhára!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top