Gasztro

Fagylalt, parfé, semifreddo: 3 mennyei csokis-jeges desszert

Semmi nem esik jobban ebben a kánikulában, mint egy hűsítő finomság. Ezeket a jéghideg desszerteket otthon is elkészítheted – vendégvárónak vagy gyerekzsúrra –, biztos befutó leszel velük.

 Tiramisufagylalt

Fagylalt, parfé, semifreddo: 3 mennyei csokis-jeges desszertMajdnem úgy készül, mint az ismert olasz desszert, a különbség az, hogy a mascarponés krémet a hagyományos fagylaltalappal, a főzött krémmel kombináltuk.

Hozzávalók 10-12 szelethez:

• 3 tojás
• 6 evőkanál cukor
• 25 dkg mascarpone
• 2,5 dl tej
• 3 dl presszókávé
• 0,5 dl amaretto likőr (elhagyható)
• 20 dkg babapiskóta
• kakaó a tálaláshoz
• csipet só
 
A tojássárgákat habosítsuk ki a cukorral, öntsük fel a tejjel, majd takarékon, folyamatosan kevergetve melegítsük a krémet, amíg be nem sűrűsödik. Vigyázzunk, hogy ne forrjon! Keverjük hozzá a mascarponét, és hűtsük le. Egy csipet sóval verjük fel kemény habbá a tojásfehérjét, és keverjük óvatosan a főzött krémhez. Öntsük a kávéhoz a likőrt. Béleljünk ki egy őzgerincformát folpakkal, mártsunk egy-egy babapiskótát a kávéba, és helyezzük a forma aljára. Szedjünk rá mascarponés krém felét, helyezzünk rá újabb sor kávéba áztatott babapiskótát, majd terítsük rá a krém másik felét, és fedjük be újabb sor piskótával. Tegyük a mélyhűtőbe dermedni, majd fogyasztás előtt 10 percig tartsuk szobahőmérsékleten, hogy szeletelni tudjuk.

Elkészítés: 45 perc + fagyasztás
1 szelet: 109 kcal

 Fehér csokoládés-étcsokoládés parfé

Fagylalt, parfé, semifreddo: 3 mennyei csokis-jeges desszertNem csak a gyerekek kedvence lesz ez a csokoládés finomság, amely fagyiskanállal „gombócolható”, de kiborítva szeletelhető is.

Hozzávalók:

• 4 tojássárgája
•10 dkg fehér csokoládé
• 10 dkg étcsokoládé
• 3,5 dl tej
• 5 evőkanál cukor
• 3 dl tejszín
• 10 dkg sűrített tej

A tojássárgákat habosítsuk ki a cukorral, öntsük fel a tejjel, majd takarékon, folyamatosan kevergetve melegítsük a krémet, amíg be nem sűrűsödik. Vigyázzunk, hogy ne forrjon! Osszuk két részre a még forró krémet, az egyikhez keverjük hozzá a felkockázott étcsokoládét, a másikhoz a fehér csokoládét és a sűrített tejet. Keverjük addig a krémeket, míg a csokoládék felolvadnak, majd hűtsük le őket. Verjük fel a tejszínt, és óvatosan forgassuk bele a felét a fehér, a másik felét az étcsokoládés krémbe. Felváltva merjük a krémeket egy őzgerincformába, hogy szép márványos legyen. Tegyük a mélyhűtőbe dermedni, és fogyasztás előtt tartsuk 10 percig szobahőmérsékleten, hogy szeletelni tudjuk.

Elkészítés: 45 perc + fagyasztás
Egész adag: 2774 kcal

 Aszalt barackos-diós-étcsokoládés semifreddo

Fagylalt, parfé, semifreddo: 3 mennyei csokis-jeges desszertAz olasz semifreddo állaga a parfééhoz hasonló, de annál jóval könnyebb, mivel nem tejszínnel, hanem tojáshabbal készül.  Sokszor az „alapot” piskótával, ostyával, gyümölccsel egészítik ki.

Hozzávalók 10-12 szelethez:

• 20 dkg étcsokoládé (minimum 60%-os)
• 4 tojás
• 10 dkg felezett dió
• 3,5 dl tej
• 10 dkg aszalt sárgabarack
• 5 dkg cukor
• csipet só

A tojássárgákat habosítsuk ki a cukorral, öntsük fel a tejjel, majd takarékon, folyamatosan kevergetve melegítsük a krémet, amíg be nem sűrűsödik. Vigyázzunk, hogy ne forrjon!
Törjük kockára a csokoládét, majd keverjük a még meleg tojásos krémhez, hogy felolvadjon. Vágjuk félbe a diót és az aszalt barackot, majd adjuk a csokoládés krémhez. Csipet sóval verjünk kemény habot a tojásfehérjékből. Ha kihűlt a főzött krém, óvatosan elegyítsük a tojásfehérjével. Öntsük a fagylaltalapot őzgerincformába (ha van, akkor szilikonosba), majd tegyük a mélyhűtőbe minimum 4 órára, de inkább egy éjszakára. Fogyasztás előtt tartsuk 10 percig szobahőmérsékleten, hogy szeletelni tudjuk.

Elkészítés: 45 perc + fagyasztás
1 szelet: 209 kcal

3 mennyei csokis-jeges desszert

Limonádé extrákkal: 10 különleges recept »

3 mennyei csokis-jeges desszert

5 mennyei hideg leves »

Cikkünk a Nők Lapja Konyha júniusi számából közölt részletet.

A tartalomból:
• Takarékos raguk
• Mit főzzünk a nyaralás alatt?
• Süssünk friss málnával!
• Sós rétesek Bereznay Tamástól
• Izgalmas saláták
• Férfias nassolnivalók focimeccsek idejére

Itt tudsz előfizetni a magazinra »

Recept.lap.hu »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top