Gasztro

Segítsüti: süteményekkel a babákért

27 gasztroblogger ismét süteményeket bocsát licitre, a befolyt összegből pedig koraszülöttosztályokat támogatnak. Indul az őszi Segítsüti akció. Licitálj és segíts te is!

Segítsüti: Süteményekkel a gyerekekértSzeptember 17. és 20. között ismét megrendezik a Segítsüti akciót. Az őszi akcióban, ahogyan korábban a tavasziban is, 27 résztvevő ajánl fel egy-egy tepsi süteményt, amelyre a Segítsüti.hu oldalon lehet licitálni.

A gasztrobloggerek által felajánlott és jótékonysági licitre bocsátott sütemények árát, valamint minden más támogatásból befolyt pénzt a szervezők maradéktalanul a budapesti I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika és a Szegedi Tudományegyetem Gyermekklinikájának támogatására fordítják. A licit lezárása, valamint a sütemények átadása után a kórházak által megjelölt és a beszerzendő tételek megvásárlását igazoló számlák az akció oldalán közzétételre kerülnek, a szervezők így igazolják a pénz elköltését a támogatóknak.

Az akcióban részt vevő 27 blogger kilétére – immár hagyomány szerint – csak a licit kezdetén derül fény. Minden résztvevő a saját blogján 2010. szeptember 17-én, pénteken posztolja a süteményt, amelyet licitre bocsát, és ezzel egy időben a sütemények felkerülnek a Segítsüti.hu oldalra is.

Minden tepsi sütemény kikiáltási ára 1000 forint lesz. A liciteket a „Sütiárverés” menüpont alatt lehet majd megtenni, ehhez pedig egy egyszerű regisztráció (név, e-mail cím) szükséges. A jó hír, hogy annak a több száz embernek, aki tavasszal regisztrált, ezt már nem kell ismét megtennie, ha netán a jelszavát elfelejtette, ez orvosolható a belépési oldalon. A licitekhez ugyanúgy lehet hozzászólást írni, mint korábban. A nyertes az lesz, aki a legmagasabb összeget ajánlja egy-egy süteményért szeptember 20-án 23.59-ig.

A licit zárónapja – szeptember 20. – az UNICEF kezdeményezésére 56 éve a gyermekek világnapja, ez a neves nap tökéletesen illik a Segítsüti céljához, a legkisebbek segítéséhez.

A korábbi akciók tapasztalataiból okulva a szervezők kisebb meglepetésekkel is készülnek azoknak, akik a gyorsan „elszaladt” licitek miatt nem tudták támogatni az akciót. Őket közvetlenül a licit lezárását követő napokban különleges lehetőségek fogják várni.
Licitálj és segíts te is!

További információk: www.segitsuti.hu »

Segítsüti: Süteményekkel a babákért

A tökéletes omlós tészta titka + 3 sütirecept » 

Segítsüti: Süteményekkel a babákért

Szilvaszezon: 3 kipróbált sütirecept » 

Segítsüti: Süteményekkel a babákért

4 vendégváró gyümölcsös sütirecept » 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top