Gasztro

A 16 ezer éves csemege csodája: 12+2 mézfajta

Az ember már az ókor óta fogyasztja a méhek által összegyűjtött édes csemegét. A sarki boltban csak két-három műanyag flakonos, méznek álcázott ragaccsal találkozol nap mint nap, pedig rengeteg értékes és érdekes méz várja, hogy felfedezd őket.
A méz fajtája attól függ, hogy a kaptárban lakó méhek hányféle növényről gyűjtik össze a virágport. Ha egyféle virágról kerül a nektár a kaptárba, akkor fajtamézet pergethet ki a méhész, ha többféle virágról, akkor vegyes virágmézet. A méhészek a kaptárakat a virágzó növények közelébe telepítik, ezzel is arra ösztönözve a méheket, hogy egyfajta virágról gyűjtsék a nektárt.

1. Vegyes virágméz
Virágok nektárjából készül, azonban a fajtamézekkel ellentétben nem lehet megmondani, hogy pontosan mely virágokéból. Előállításának két módja van: a gyűjtési időszakban a méhek számára többfajta virág is elérhető és ezeket egy kaptárba gyűjtik, vagy a töltés során a méhészek házasítják a mézeket. A vegyes virágmézben sokféle illat és aroma megtalálható, de egyik sem domináns. Színe barnásan aranyló, könnyen kristályosodik. Különlegesebb fajtája a tavaszi virágméz, amelyet a méhek az akác virágzásáig gyűjtenek.

Így használd a konyhában: Mivel a virágméz nem túl drága és nem is a legnemesebb mézfajta, ezért elsősorban sütéshez és főzéshez ajánljuk, de önmagában való fogyasztásra is alkalmas. Mézes-mustáros, mézes-csilis pácok remek alapja, illetve mézeskalácsba és mézes zserbóba is jól használható.

Mézkalauz: 10 +1 mézfajta

2. Akácméz
Az egyik legismertebb és legkedveltebb mézfajta. A népi gyógyászat régóta használja torokfájás, megfázás, köhögés enyhítésére, pici gyerekeknek is ebből a fajtából adjunk. Enyhe fertőtlenítő hatása is ismert. Világos színű, nem túl karakteres ízű, azonban érezhető rajta az akácvirág illata. Lassan kristályosodik, sokáig megőrzi folyékony állagát. Hungarikumnak számít.

Így használd a konyhában:  Sütéshez és főzéshez is használhatod, de túlzott hőkezelés hatására veszít értékes anyagaiból. Célszerűbb joghurtos, túrós krémek édesítésére használni vagy gyümölcssalátában, müzliben. A vajas-mézes kenyér akácmézzel a legfinomabb.

Melyiket mire használjuk?

Sütéshez:

vegyes virágméz, napraforgóméz, akácméz

Sütéshez NE: hársméz, gesztenyeméz, selyemfűméz, édesharmatméz, fenyőméz, levendulaméz, narancsvirágméz

Jolly Joker – univerzális fogyasztásra: akácméz

Teába: hársméz, gesztenyeméz

Ínyenceknek: levendulaméz, gesztenyeméz, selyemfűméz, somkóróméz

3. Repceméz
Az óriás, sárga repcetáblák a méheket sem hagyják hidegen, azonban a repceméz íze nem igazán kellemes, visszaköszön benne a virág karakteres illata. Folyékonyan nagyon világos színű és napok alatt bekristályosodik. Alacsony savassága miatt az érzékeny gyomrot is kíméli.

Így használd a konyhában:  Apró kristályszerkezete miatt krémméz előállításához használják, és szinte a teljes termelést a sütőipar használja fel. Sajátos íze miatt önmagában ritkán fogyasztják, és általában más, ízletesebb mézekkel házasítják, hogy fogyaszthatóbb legyen.


4. Napraforgóméz

A legmagasabb savassággal rendelkező mézfajta – savtúltengésben szenvedők ne fogyasszák! A gyorsan kristályosodó méz fajtamézként ritkán kerül forgalomba, azonban a vegyes virágmézek gyakori összetevője. Minden mézédessége ellenére kesernyés-savanykás ízű méz.

Így használd a konyhában:  Jól színezi az ételt, amibe belekerül, ezért a mézeskalács-készítők előszeretettel használják, de színezőanyag-tartalma miatt az élelmiszeripar is kedveli. Elsősorban sütéshez-főzéshez ajánlott.


5. Hársméz

A hárstea mellett a hársméz a téli, megfázásos betegségek kezelésének egyik régi, természetes módja. Alkalmas hörghurut és lázas betegségek enyhítésére, sőt álmatlanságra is gyógyír. A hársméz színe sárgás, illata erősen hársfavirág-illatú, lassan kristályosodik. Gyakran használják kozmetikai célokra, pakolások alapanyagaként.

Így használd a konyhában: Ízében fellelhető egy kis kesernyés íz, ami hő hatására felerősödik, ezért sütésre-főzésre nem szokták használni. Teába (főleg hársfateába) viszont kitűnő.
Tipp: Várd meg, amíg a tea kihűl, és csak akkor keverd bele a mézet, különben a méz veszít értékéből.


6. Gesztenyeméz

Egészen sötét színű méz, a borostyánsárgától kezdve a sötétbarna többféle árnyalatában előfordul. Lassan kristályosodik, a legkülönlegesebb mézek egyike. Fogyasztása kedvezően hathat a vérszegénység kezelésére, levertség és kimerültség ellen is hatásos.

Így használd a konyhában: Íze jellegzetes, némi kesernyés utóízzel, éppen emiatt ételbe nem célszerű tenni, azonban önmagában fogyasztható.

Mézkalauz: 10 +1 mézfajta


7. Selyemfűméz
(vagy selyemkóróméz)
A nyár derekán vadon élő növényről gyűjtik a méhek a nektárt. Világos színű, de kicsit opálos méz. Gyümölcstartalma magas, virágportartalma viszont elenyésző, így a virágporra érzékenyek is megpróbálhatják fogyasztását. Finom, de erős illatú méz, amelyben a vanília íze is fellelhető. Kár hevíteni, mert elveszti különlegességét. Hungarikumnak számít.

Így használd a konyhában: Kiváló desszertméz, leginkább nyers ételek mellé passzol.

Mit csináljunk a kristályos mézzel?

A kristályos mézet 40 °C-os vízfürdőben olvaszthatod ki – ennél magasabb hőmérséklet már kárt tehet a mézben.

8. Édesharmatméz
Más néven mézharmatméz vagy erdei méz, ami nem a virágok nektárjából készül, hanem a növények levelein található mézharmatot gyűjtik össze a méhek. Virágportartalma igen alacsony, sötét színű, enyhe illatú, erőteljes ízű méz. Leggyakrabban tűlevelű erdőkben gyűjtetik a méhészek, de a tölgy és a fűz is igen különleges mézet ad.

Így használd a konyhában: Ásványianyag-tartalma magas, éppen ezért kizárólag önmagában, hőkezelés nélkül szokás fogyasztani.

9. Fenyőméz
Az édesharmatméz egyik fajtája, amelyeket nem virágról, hanem fenyőfák zsenge rügyeinek édes nedvéből és a leveleken található édes harmatból gyűjtenek össze a méhecskék. A fenyőméz sötét színű, igen kellemes illatú és ízű méz. Valamennyi méz közül a legnagyobb ásványianyag-tartalommal rendelkezik. Érdekesség, hogy a jegenyefenyő-erdőkben gyűjtött méznek dióra emlékeztető az íze.

Így használd a konyhában: Desszertméz, sütéshez kár elhasználni. Langyos tejjel elkeverve igazi téli különlegesség.

Mézkalauz: 12 +2 mézfajta


10. Levendulaméz
Elsősorban Franciaországban ismert mézfajta. Csak olyan területeken termelhető levendula-fajtaméz, ahol nagyméretű levendulamezők találhatók. Magyarországon ritkább, de azért előfordul ez a különleges ízű méz. A levendula jól ismert illata mellett a vanília és a fahéj íze is kiérezhető.

Így használd a konyhában: Mivel ritka mézfajta és ára is borsos, főzéshez nem javasoljuk, fogyasztása elsősorban önmagában nagy élmény: kend vajas-mézes kenyérre, vagy keverd müzlibe, túrókrémbe. Egyszerű, ám igen finom desszert, ha friss gyümölcsöt csorgatunk le vele.

 
Levendulaméz
Levendulaméz
 
Manuka méz
Manukaméz

11. Manukaméz
Új-Zéland megműveletlen területein nő az őshonos, apró termetű fa, a manuka, melynek virágzata a manukaméz forrása. A manukaméz érdekessége és értéke abban rejlik, hogy az összetevői között szereplő metilglioxál antibakteriális hatású természetes összevető. Egészen sötét és sűrű méz. Gyógyászati célra nemcsak belsőleg, de külsőleg is használható. A manukaméz jótékony hatással lehet emésztőrendszeri panaszokra, sebkezelésre, a szervezet téli védelmére, szájápolásra és általános közérzet javításra.

Így használd a konyhában: Említett gyógyhatású tulajdonságai miatt elsősorban önmagában érdemes fogyasztani.


12. Narancsvirágméz

A mediterrán országok jellegzetes és közkedvelt mézfajtája. Világosbarna színű, nem túl karakteres mézfajta, amelyben visszaköszönnek a citrusfélék virágának illatai. Fejfájás ellen is érdemes bevetni, illetve hatékonyan oldja a szorongást. Nálunk nem készíthető, így egzotikus méznek számít.

Így használd a konyhában: Tovább erősíthető különleges íze, ha grapefruit- és narancsfilét csorgatunk le vele, majd egy napig hűtőben állni hagyjuk, hogy az ízek összeérjenek. Az így készült gyümölcssaláta nem csak finom, de igazi vitaminbomba is. Sütésre-főzésre sehol sem használják.

Mézkalauz: 12 +2 mézfajta

 +2 tipp

13. Lépes méz
Nem fajtaméz, mégis külön említést érdemel. A fedett és mézzel teli sejteket tartalmazó lépdarabokat nevezzük lépes méznek. A lépdarabokat gyakran üvegbe teszik és nyakon öntik már kipergetett mézzel. Lépes méz leggyakrabban akácmézből kapható, de bármelyik önmagában fogyasztott, kedvelt méz „asztalra kerülhet” ebben a formában.

Így használd a konyhában: A mézfogyasztás legrégebbi formája, édes, különleges csemege több évezrede. Fogyasztása nem egyszerű, és nem is túl gusztusos – tedd a fűtőtest közelébe a lépes mézet, a kaptármeleg (kb. 30–35 °C) viaszt ugyanis könnyen össze tudod gyúrni a nyelveddel, és simán megszabadulhatsz tőle, akár egy szilvamagtól. Túlmelegíteni sem szabad, mert akkor szétolvad a viasz. A legjobb, ha pont annyit vágsz le belőle, amennyit azonnal el is fogyasztasz.

Mézkalauz: 10 +1 mézfajta

14. Krémméz
A krémméz tulajdonképpen megszilárdult méz, adalékokat nem tartalmaz. Bármilyen mézből készülhet, de leggyakrabban virág- és akácmézből kerül az üzletek polcaira. Előnye, hogy a folyékony, nehezen adagolható mézhez képest könnyen kenhető és csepegés nélkül fogyasztható. A krémméz hűtést igényel, mert nagy melegben megolvadhat, és ismét folyékonnyá válhat.

Így használd a konyhában: A reggeli elengedhetetlen kiegészítője: könnyen kenhető, nem csepeg – vajas kenyérre vele!

A 16.000 éves csemege csodája: 12+2 mézfajtaBudapesti biopiackörkép
Érdemes-e a „sima” gyümölcshöz képest kétszer-háromszor többet fizetni egy kiló bioalmáért? S vajon mitől lesz bio a méz? Hétvégi biopiaci látogatásunkon ezekre a kérdésekre igyekeztünk választ találni. »

méz.lap.hu»

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top