Gasztro

Az adóellenőrök is beszállnak a sonkarazziába

Korábban már írtunk róla, hogy húsvét közeledtével a szakemberek fokozottan figyelnek arra, hogy ne kerülhessen romlott áru az asztalra. Mostantól még inkább bekeményítenek.
Az adóellenőrök is beszállnak a sonkarazziábaHa szuper húsvéti recepteket keresel, irány a Sülvefőve, ahol nyerhetsz is!

Ha eddig még nem tették volna meg, a vendéglősök, virágosok, élelmiszer- és italárusok jobban teszik, ha mihamarabb gatyába rázzák az üzleteiket. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai ugyanis április 30-ig fokozott ellenőrzéseket tartanak. Vagyis nincs kibúvó: akinek vaj van a füle mögött, kemény büntetésre számíthat. A szakemberek a különböző rendezvényeken, kiállításokon részt vevő értékesítőknél, szolgáltatóknál és a feldolgozóipar területén tevékenykedőknél is tarthatnak revíziókat. A főigazgatóság a megjelölt időszakban főleg a nyugta- és számlaadási kötelezettség teljesítését, illetve a foglalkoztatás szabályainak betartását vizsgálja. De az ellenőrzés kiterjed az áruk eredetére és a pénztárgépek üzemeltetésével kapcsolatos szabályok betartására is.

Lehet, hogy ettől sokak szemében nem ők lesznek az év legszimpatikusabb emberei, viszont nekik és a sonkarazziának köszönhetően hátha idén mindannyian megúszhatjuk, hogy csalódnunk kelljen egy-egy rossz minőségű vagy lejárt szavatosságú csoki, sonka, torma miatt, illetve kellemesebb emlékekkel távozhatunk egy étteremben vagy vásárban elköltött ebéd után.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése