Gasztro

Bizarr, de igaz: itt a kollagénes sör!

A japánok imádnak mindent, ami egy kicsit is extrém. Most például azt találták ki, hogy keverik a kollagént a sörrel. A bőrnek is jó, meg gigánknak is – állítólag.
Bizarr, de igaz: itt a kollagénes sör!Tudtátok, hogy a sör a fogyókúrában is segíthet? Bizony ám!

Azt eddig is tudtuk, hogy a sör folyékony kenyér. Meg hogy főzni is lehet vele – például malacsültet, de akár még éticsigát is! És hogy hajpakolást is lehet belőle készíteni és akkor kiszőkíti a tincseket. De hogy a bőrre is jó hatással van – ez új! Na jó, ehhez az is kell, amit a japánok nemrégiben kitaláltak: kollagénport kevernek hozzá!

Bizarr, de igaz: itt a kollagénes sör!Ettől pedig olyan, de olyan hab képződik rajta, hogy azt bármelyik csapos megirigyelhetné. Ám az esztétikánál fontosabb, hogy ha ezt lekanalazzuk róla és megesszük, azzal a bőrünknek is jót teszünk, merthogy „természetes úton” visszük be a plusz kollagént. Öröm az ürömben, hogy ezt egyelőre csak a japánok élvezhetik, Európában ugyanis még nem kapható a ránctalanító sör.

Fotó: Walker Plus

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése