Gasztro

Tabáni borospincék: össztűz alatt

A kutyások ellenzik az ötletet, a borászok viszont üdvözlik. A Facebookon már több, mint 11 ezer embernek tetszik a szándék, hogy borospincék legyenek a Tabánban. Utánajártunk, ki mit gondol az ügyről.
Tabáni borospincék: támadások kereszttüzébenBudafokon már beindult és működik a Borváros

– Budapest megrekedt a huszonkét évvel ezelőtti szintjén, ezért a konkurens városok mind elhúztak mellette – indokolta a Nők Lapja Cafénak Bojár Iván András, miért is állt elő merész víziójával. – Ez ugyanakkor csak egy elképzelés. Nem áll mögöttem sem hatalom, sem pénz. Mindezt azért fontos elmondanom, mert a fölvetés miatt fenyegetéseket is kapok. S mivel a Várban lakom, sok szomszédom úgy néz rám, akár egy apagyilkosra. A diskurzus helyett tehát megint konfliktus alakult ki.

Nagyobb fotóért kattints a képre!
A tervezett pincék
Nagyobb fotóért kattints a képre!

Pedig a párbeszédre nagy szükség volna. A Tabán egy buszmegállónyira fekszik a Belvárostól, óriási zöld terület, amely mégsem vált a város, de még Buda „Central Parkjává” sem. Előbb-utóbb megjelenik egy üzletember, aki mögött pénz és hatalom is van, s lehetőséget lát ebben a hatalmas területben, akkor pedig már késő lesz civil párbeszédet kezdeményezni. Ezt most kell megtennünk. Szó volt olyasmiről, hogy a projekt miatt fákat kellene kivágni, erről azonban szó nincs! A pincéket úgy alakítanák ki, hogy a növényeknek még a gyökérzete se sérüljön. A Tabán 174 ezer négyzetméter, a pincék 2200 négyzetméternyi helyet foglalnának el – természetesen a föld alatt. A baj szerintem az, hogy túlságosan a múltban élünk, a jelen konzerválására fordítjuk az energiáinkat. A jövő azonban elkerülhetetlen, s szerintem a parknak gazda kell, aki odafigyel a funkciókra, s ettől természetesen nem sérül a tabániak nyugalma. A pincék megnyitása után is lehetne pléden piknikezni, kutyát sétáltatni, gyerekkel játszótérre menni, nyugágyat bérelni stb. Mindezt átfogó parküzemeltetéssel. Hiszen a pincék profitot is termelnek, amiből – egyebek mellett – több és jobb játszótereket lehetne építeni. Nem szeretnénk azt sem, ha autók, illetve buszok árasztanák el a környéket. Ahogyan például Prágában, nálunk is a gyalogos, illetve a kerékpáros közlekedésre kell építeni. S ne feledjük, a cseh fővárosba nagyságrendekkel több turista utazik, mint Budapestre. Nem kocsmákat akarunk tehát dajdajozással, hanem falusi miliőt, ahol a huszonkét magyar borvidék mindegyikét egy-egy pince képviselhetné.

A kutyások ellene…

Bojár Iván András
Bojár Iván András
Fotó: szeretembudapestet.hu

A helyieket e szavak – egyelőre legalábbis – nem nyugtatják meg. Olyannyira nem, hogy tiltakozó petíciót fogalmaztak meg ellene, melynek eddig 1200 aláírója van.
– Azt a látszatot kívánják kelteni, hogy a Tabán kihasználatlan, sőt „parlagon hever”. Ez azonban nem így van – hangsúlyozza Korponai Tamás, a Tabáni Kutyabarátok Egyesületének elnöke. – Diákok, nyugdíjasok, párok, kutyások, családok egyaránt sokan járnak ide pihenni – folytatja. – A 2200 négyzetméternyi pince nem tűnik veszedelmes számnak, ám ne feledjük, hogy ezek a pincék szétszórva kapnának helyet, ami kérdésessé teszi a park funkcióját. Nem számolnak továbbá sem a kiszolgáló területekkel, sem a kerthelyiségekkel – hiszen valahová ülniük kell az embereknek –, illetve az építendő utakkal, mert hát az árut, s a keletkező szemetet is szállítani kell valahogyan. Ez további sok ezer négyzetméter zöld felület elvesztését jelentené, azaz – mások mellett – a kutyásoknak sem lenne itt helye többé. Ezért kezdtünk az akció ellen aláírásgyűjtésbe. A Tabánt ésszerűen persze lehetne fejleszteni – ivókutakkal, WC-kkel stb. –, ezért készek vagyunk mindenkivel asztalhoz ülni, akinek ötletei vannak. Ez magától értetődően vonatkozik a Szeretem Budapest Mozgalomra is. Nem gondoljuk, hogy Bojár Iván András rosszat akarna, ezért hisszük, hogy egy nyilvános fórumon tanácsos volna ütköztetni a véleményeket.

…a borászok mellette
Az ország egyik legismertebb borásza-szőlésze, Bock József szerint mind a Tabán, mind a magyar bor hírnevét öregbítenék a pincék. A borász – aki túlnyomó részben kék szőlőt termeszt – azt mondja, üdvözli SzeBu elképzelését.
– Kitűnő lehetőség volna ez a magyar borok bemutatkozására – kezdi a villányi gazda. – Sajnálom, hogy azonnal támadják az ötletet. A fővárosiak, a bel- és külföldi turisták itt minőségi borokat kóstolhatnának egy csodálatos környezetben. Tudtommal nem füstös kocsmákat akarnak nyitni, hanem vidéki atmoszférájú pincéket. Amennyiben minket megkeresnek, mellettük leszünk.

A kérdések kérdése: kié is a Tabán voltaképpen?!

Ráday Mihály
Ráday Mihály
Fotó: Sanoma Archív/Mohos Angéla

Ráday Mihály szerint a XXII. kerületben volnának ideális helyen ezek a pincék.
– Budapest elég nagy, s a főpolgármester is azt ígérte, hogy védeni fogja a zöld területeket. Ezért tartom rossz ötletnek a tabáni borospincék megépítését – véleményezi a víziót a városvédő, tévés rendező-szerkesztő. – A bécsi borvároskák, Grinzing és Neustift is az elővárosokban kaptak helyet. Budapesten e célra a budafoki Péter-Pál utca lenne ideális. A Tabán 1931 óta zöld terület, így kellene megőriznünk. A beruházás természetesen milliárdokba kerülne.
De szabad-e egyáltalán egy téglát is letenni  az érintett területen?
– A Tabán az I. kerülethez tartozik, de a főváros tulajdona és a Főkert Zrt. kezeli – tájékoztattak a budavári önkormányzatnál. – Ugyanakkor a  kerületi építési szabályzat vonatkozik rá, s eszerint ott építkezni nem lehet. Sem lakó-, sem szolgáltatási épületet, sem üzemanyagtöltő állomást, sem mélygarázst, semmit. Az önkormányzat ugyanakkor tud az elképzelésről – tették hozzá –, noha hivatalos megkeresést nem kaptak. Tisztában vannak avval is, hogy a helyiek részéről nagy az ellenállás, s a  legutóbbi képviselő-testületi ülésen a polgármester is elmondta: nem támogatja a tervet.
– A Tabánban mintha csak elvben nem lehetne építkezni. Ezért tudták bővíteni a Rác-fürdőt, fölhúzni az Oxygene Wellnesst, s egy teniszpályát, ahol jelenleg politikusok pofozzák a labdát… – húzza el a száját keserűen Bojár Iván András.
A Szeretem Budapestet Mozgalom és az I. kerületi civil szervezetek készek a vitára, s mint állítják, keresték is már egymást az ügyben. Ám a másik fél eleddig nem reagált. Mi most mindenesetre megadtuk a vitapartnereknek, milyen csatornán érhetik el egymást. Azt mondták, megpróbálják újra fölvenni a kapcsolatot.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top