Gasztro

Akarnád tudni, mennyi kalória van a méregdrága vacsorádban?

Aki járt már New Yorkban, jól tudja, milyen furcsa szembesülni azzal, hogy az étlapokon az adott étel leírása és ára mellett feltüntetik, pontosan mennyi kalória van benne. Egy angol séfnek annyira megtetszett az ötlet, hogy ő is alkalmazni kezdte elit éttermében.
Akarnád tudni, mennyi kalória van a méregdrága vacsorádban?
Olyan ételt rendelnél, amiben 1,3 millió kalória van?

New Yorkban egy rendelet miatt a kalóriamennyiségre vonatkozó információt nem lehet „megúszni” már a reggelizőhelyeken sem, így a nap meglehetősen korai szakaszában szembesülünk azzal, hogy máris bevittük a nők számára ajánlott napi kalóriaadag harmadát, felét. Bár minket ez nagy mértékben visszatartana attól, hogy rendszeresen reggelizzünk, úgy tűnik, nem mindenki gondolja így.

Alexis Gauthier angol séf ugyanis New York-i útja után úgy döntött, annyira tetszik neki ez a megoldás, hogy Michelin-csillagos éttermében is bevezeti. (A Michelin-csillagot csak a legjobbak kapják meg, ami általában az árakban is tükröződik.) Néhány hete tehát a Gauthier Sohóban minden fogás mellé odaírják, mennyi kalóriát tartalmaz. A séf azt mondja, ezzel nem akar beállni a kizárólag egészséges ételeket kínáló éttermek sorába, egyszerűen csak plusz információt szeretne adni a vendégnek.

Fotó: Alexis Gauthier
Alexis Gauthier
Fotó: guardian.co.uk

Az amerikai kutatások szerint 100-ból 28 ember rendelését befolyásolja a kalóriák száma, de állítólag Gauthier nem kapott még negatív visszajelzést. Ezek szerint mindenki túllépett rajta, hogy a kilenc különféle apró fogásból álló kóstolómenüjük összesen 1852 kalóriát tartalmaz, vagyis csak kicsivel kevesebbet a napi ajánlott mennyiségnél. Egy ismert étteremkritikus szerint nem is fog látszani a forgalomban a séf „akciója”, hiszen ha valaki fejenként 60-70 fontot költ arra, hogy beüljön egy ilyen különleges helyre, nem a kalóriák számlálgatásával lesz elfoglalva.

Hazánkban eddig legfeljebb a gyorséttermek kínálatában észlelhettük a kalóriák feltüntetését, de a vendéglők közül – tudomásunk szerint – senki sem alkalmazza még ezt a módszert. A magunk részéről arra szavazunk, ez maradjon is így, hiszen egy méregdrága ebéd vagy vacsora közben nem akarjuk tudni, hány órát kell az edzőteremben tölteni a ledolgozásához. Szerinted jó lenne tudni, miben mennyi kalória van?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top