Gasztro

A nagy krumplihét: Cukkinis-burgonyás rakottas sonkával és sajttal

A krumplihét negyedik napján jöjjön egy újraértelmezett rakott krumpli.
 Még több krumpli:

– Fetás rakott burgonya

– Fűszeres röszti

– Töltött krumpli

Rakott krumpli, de mégsem az unalmas változat, vegáknak készülhet sonka nélkül is.

Cukkinis-burgonyás rakottas sonkával és sajttal

Hozzávalók 4 személyre:

• 2 közepes méretű cukkini
• 25 dkg burgonya
• 1 gerezd fokhagyma
A nagy krumplihét: Cukkinis-burgonyás rakottas sonkával és sajttal • 10 dkg trappista sajt
• só, bors, szerecsendió
• 3 dl tejszín
• 15 dkg főtt sonka, csíkokra vágva
• vaj a forma kikenéséhez

A megmosott cukkinit és a megpucolt, megmosott burgonyát vékony karikákra vágjuk, a fokhagymát megtisztítjuk és félbevágjuk. Az egyik felét apróra vágjuk és összekeverjük a tejszínnel, majd a keveréket sóval, borssal, szerecsendióval ízesítjük. A sajtot lereszeljük, egy tortaformát pedig kikenünk vajjal, és megkenjük a fokhagymagerezd másik felével. A cukkinit, a burgonyát és a sajt felét addig rétegezzük a formába, míg a hozzávalók el nem fogynak, majd ráöntjük a fokhagymás-tejszínes keveréket. Megszórjuk a maradék sajt felével, sózzuk, borsozzuk, majd 40-50 percre 170 fokra előmelegített sütőbe tesszük. A sütés vége előtt kb. 8-10 perccel rászórjuk a csíkokra vágott sonkát, illetve a maradék sajtot, hogy kissé megpiruljon.


Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top