Gasztro

Így készül a házi naan kenyér

Egyszer már nekifutottunk a házi naan kenyérnek, de akkor ehetetlenül kemény poháralátét lett belőle. Most viszont megvan a tökéletes recept.
Így készül a házi naan kenyér

A naan kenyér az indiaiak hagyományos kenyere, kanál helyett használják, ugyanis kicsit összehajtogatva tökéletes arra, hogy kitunkoljuk a hús szaftját. Aki egyszer kóstolta, az igazi függője lesz. Az egyetlen gond csak az, hogy 200-500 forintért árulják az egyébként meglehetősen olcsó alapanyagokból elkészíthető kenyér darabját, ami nem nagyobb, mint a két tenyerünk. Rablás. Így aztán kikísérleteztük a saját verziónkat. Próbáltunk ugyan szerezni egy titkos receptet, de az indiai éttermekben csak annyit sikerült kideríteni, hogy mindenképpen kell bele joghurt, és nem szabad sokáig váratni a tésztát.

Azt érdemes tudni, hogy az eredeti naan kenyeret tandoori kemencében sütik, amit házi körülmények között lehetetlen helyettesíteni. Sütőben sütni nem jó, mert a tészta kemény és száraz lesz. A grillsütő rácsa sem jó, ugyanis a nagyon lágy tészta egyszerűen átfolyik a rácsokon.

Hozzávalók 4 kenyérhez – fejenként 1 bőven elég

150 gramm langyos víz
7 gramm élesztő – lehetőleg friss
250 gramm finomliszt
1 teáskanál tengeri só
2,5 evőkanál lecsepegtetett joghurt
1,5 teáskanál sütőpor
étolaj vagy tisztított vaj (de az feleslegesen drága)

Ami fontos: A joghurt lecsepegtetve legyen 2,5 evőkanál. Sűrű szűrőn át hagyjuk kb. 1-2 órán át csepegni, hogy jól besűrűsödjön, ha ezt nem tesszük meg, a joghurtban lévő víztől a tészta gyúrhatatlan lesz.

További fázisfotókért kattints a képre
További fázisfotókért kattints a képre!

A liszt felét öntsük egy tálba és a keverjük el a vízzel meg az élesztővel. Hagyjuk állni 30 percen át. Majd villával keverjük hozzá a maradék lisztet, a sütőport, a sót és a joghurtot. Keverjük simára, majd 1-2 evőkanál zsiradékot adjunk hozzá, hogy a lágy tészta elváljon az edénytől. Ne aggódjunk, ez egy gonosz, ragadós tészta lesz. De így van rendjén. Pihentessük 15 percig!

Adjunk hozzá egy újabb kanál zsiradékot, majd öntsük ki egy jól beolajozott deszkára. 1 percig dagasszuk. Vigyázat, nagyon ragadós lesz! Jöhet újabb 15 perc pihenő.

A tésztát néhány másodpercig jól belisztezett deszkán gyúrjuk még nagyjából 1 percig. Osszuk négyfelé, szórjuk be liszttel, majd várjunk újabb 5 percet. Addig egy wokot vagy egy lefedhető serpenyőt kenjünk ki olajjal és hevítsük fel. A tésztát nyújtsuk ki 3-4 mm vastagságúra, majd dobjuk a serpenyőbe. Vigyázat, nyúlni fog! Kenjük meg olajjal a tetejét, és süssük 2-3 percig lefedve, a lecsapódó pára nem engedi kiszáradni. Fordítsuk meg, és jöhet újabb 2-3 perc.

Tegyük konyharuhába, ameddig a többit meg nem sütjük.

Tippek: 


Az olajba tehetünk fokhagymát is, nagyon finom lesz vele.


A maradék kenyérből másnap összesütött melegszendvicset is csinálhatunk. Bár nekünk még sosem maradt másnapra.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top